A Kritikairoda
Kritikák

Fear the Walking Dead 4.évad

2018.10.05. 14:49, Bogár Bence
Javuló tendencia.

A sorozat első évadjával még alapvetően elégedett voltam, de az utána következő két szezon esetében sajnos már lehetett érezni azt a kellemetlen alibi szagot. Kicsit kétkedve, jóval a hivatalos premier után álltam csak neki a negyedik évadnak, nem is kicsit vonakodva. Úgy döntöttem, ennyi esélyt még kap tőlem a széria, de többet nem.

Ha ebben az évadban sem sikerül valami jófélét alkotniuk, akkor köszönöm, de számomra ennyi volt a Fear the Walking Dead. Ezért is ért kicsit pozitív meglepetésként, hogy a negyedi szezon elég jó lett.

Nem, a Fear továbbra sem egy zseniális széria. Nem üt meg olyan szintet, mint egy Breaking Bad, Maffiózók, vagy éppen Trónok Harca. Sőt, még az anyasorozat szintjét sem feltétlen éri el. Mégis, elégedett vagyok, hisz a fejlődés azért szemmel látható. A történetbe így négy szezon elteltével a spoilerek miatt nem nagyon mennék bele.

Annyit azért mindenképpen fontos tudni, hogy a szereplőkhöz csatlakozott Morgan, aki eddig a The Walking Dead epizódjai alatt kapott szerepet. Ez pedig már csak azért is volt egy jó és ügyes döntés, mert így tényleg lehet azt érezni, hogy a két sorozat érdemben is kapcsolódik egymással, hogy egy azonos világ részei.

Nem kell egyből MCU-féle dolgokra gondolni, de hát valahol mindig el kell kezdeni. Azt mindenképp becsülöm, hogy a készítők végre mertek valami kevésbé sablonosat is tenni. Mert, mint írtam, az előzőekben a sorozatra sajnos az volt a jellemző, hogy egyet léptek előre, de ugyanannyit hátra is.

Nos, most ez azért egy kicsit megváltozott. Maga az alaphangulat is új lett. Más az intro, sokkal inkább a westernes atmoszféra dominál. Elsőre egy kicsit furcsa lehet ehhez a műfajhoz hasonlítani, de aki látta az évadot, azt hiszem, bőven tudja, hogy mire is akartam utalni.

Kaptunk pár új karaktert is, köztük a Maggie Grace által játszott Altheaval. A szereplőkről általánosságokban annyit lehet írni, hogy legalább mindenki kapott egy kisebbfajta jellemfejlődést. Ahogy tavaly, úgy most is van pár karakter, akit meglepetésszerűen hagytak az alkotók meghalni. Ennyi változatosság azonban szerintem már kellett is a sorozatnak, hisz az utóbbi időben azért mutatta a fáradtság jeleit jócskán. Hogy a jövőben mi lesz, azt még nem tudni.

Jó lenne, ha maradnának ezen az úton, mert működőképesebb, mint az előtte használt formula. Természetesen még innen is van jócskán hova tovább fejlődni, de legalább az út már adott. Csak ki kell használniuk a lehetőséget. Nem bánnám például, ha a TWD világával még jobban összekapcsolnák, hisz az vezethetne nagyon érdekes találkozásokhoz és helyzetekhez is. Más kérdés, hogy ilyen terve van-e az alkotóknak, de nem volna rossz.

Összegezve, a Fear the Walking Dead új évadja határozottan a fejlődés jeleit mutatta. Még nagyon messze van a zseniális kategóriától, de legalább annyit elértek, hogy egy darabig még semmiképp ne kaszáljam a sorozatot. Ez a westernes megközelítés határozottan jót tett, de hogy még meddig  és mire lesz elég, az más kérdés. Nem mondom, hogy nem érdekel a folytatás, de jövő héten érkezik az anyasorozat 9.szezonja. Javuló tendenciát mutató, egész érdekes Fear ide vagy oda, engem azért Rick bandájának sorsa (na meg Negan) még mindig sokkal jobban érdekel.

 

Értékelés:75%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

 
 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

"Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...    *****    Horoszkóp megrendelések, asztrológiai és ezoterikus olvasmányok, szoftverek, letöltések. Szeretettel várlak az oldalon!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzéssel + ajándék névmisztikai elemzés júliusban. Rendeld meg most!!!    *****    Szeretnél egy nagyon részletes születési horoszkópot, 3 év elõrejelzéssel, vagy egy párkapcsolati elemzést? Rendeld meg!    *****    Hozd létre a saját Istenedet és légy az Univerzum Ura! Várunk!    *****    IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | @dalszovegforditasok    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Egy horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek értelmezni amit látsz, de a döntés a tiéd!    *****    Születési horoszkóp, elõrejelzés, gyermektervezés,párkapcsolati elemzés,biotérkép készítés diplomás asztrológustól.Itt!