A Kritikairoda
Kritikák

Keresés

2018.09.21. 21:48, Bogár Bence
Szokatlan és formabontó nyomozás.

A Keresés című film olyan alkotás, melyhez foghatót nem sokat láttam még életemben.

Lehet, hogy története tartalmaz kliséket kisebb mértékben, de a dolgok megvalósítása egyszerűen egyedi lett. Nem egy szokásos formát választottak ahhoz, hogy ezt a történetet elmeséljék.

Eltűnik egy lány, Margot (Michelle La). A rendőrség eleinte nem találja a nyomokat, a kétségbeesett apa, David Kim (John Cho) pedig nem tudja, mitévő legyen. Végső elkeseredésében arra jut, hogy a neten lenne érdemes kutakodni. Így hát fogja lánya laptopját, feltöri azt, hogy valamilyen módon, de információt szerezzen a hollétéről. Vajon képes lesz az aggódó apa feltárni a teljes igazságot, s megtalálja a lányát?

Ha hagyományos módszerekkel valósítják meg ezt a filmet, akkor is kerekedhetett volna belőle egy izgalmas thriller. De így csak még inkább az lett. Hogy milyen olyan különleges tehát A keresésben? Az, hogy szinte az egész cselekmény egy laptop képernyőjén játszódik, ahogy az apa nyomoz. Ez igen érdekes koncepció, de valljuk be, hogy azért nem a legkönnyebben megvalósítható. Érdekes, hogy mindez egy elsőfilmes rendező, bizonyos Aneesh Chaganty műve. Kifejezetten erős kezdéssel lépett be a mozgóképek világába, azt kell mondjam.

Ezt az ötletet elég könnyen el lehetett volna rontani. Ha a cselekmény nem lenne érdekes és izgalmasan megírt, akkor nagyon hamar unalomba fulladt volna az, hogy az esetek döntő többségében azt nézzük, hogy mi történik egy számítógépen. De szerencsére ez nem történt meg, A keresés ugyanis egy roppant jól összerakott filmes csemege. Nem egy hagyományos nyomozós kaland, annyi egyszer biztos. Elég hamar képes arra, hogy berántsa a nézőt, ahogy a lány kisebb-nagyobb titkai sorra derülnek ki.

Természetesen ez az internetes nyomozás egy kicsit hátborzongató dolog, hisz ott aztán tényleg nem biztos, hogy valaki az, akinek kiadja magát. Így A keresés üzenete tulajdonképpen egyszerre modern és rémisztő is: nevezetesen az, hogy hiába tűnsz el, ha fenn vagy/voltál a neten, akkor szinte biztos, hogy a nyomodra akadnak majd. A másik pedig a felhasználói fiókok mögé való elbújás, hisz ha az internet világában egy anonymus akarsz lenni, akkor azt gond nélkül megteheted.

Természetesen a végén most is van egy nagyobb fordulat, amire nem számítottam. A cselekmény remekül van megírva, de még így is meglepődtem azon, hogy mi is lett a végkifejlet. Kicsit ijesztő volt abból a szempontból, hogy akár a valóságban is történhet hasonló eset. Persze közel sem horror A keresés (itthon is 12-es karikával megy), ugyanakkor mögöttes üzenete kissé ijesztő lehet, ha a néző jobban belegondol. John Cho (Star Trek, Az ördögűző sorozat) remek munkát végzett a főszerepben. Karakterével lehet könnyen azonosulni.

Érdekes elgondolkozni azon, hogy hasonló helyzetben ki mit tenni? Vajon az emberek mennyi része kezdene el ilyenkor rögtön a neten kutakodni? Valószínűleg nem kevesen. Érdekesség, hogy a filmet itthon is bemutatták, hisz nálunk a nem mindennapi alkotások gyakran csak házimozis kiadásban, vagy még úgy sem érkeznek meg. Szóval tessék kihasználni az alkalmat, aki teheti, moziban nézze meg. Határozottan megéri a jegy árát.

Összegezve, kifejezetten elégedett vagyok A kereséssel. Azért hozzátenném, hogy a történetben vannak sablonok, átlagosabb momentumok, de a megvalósítás olyan formabontó, hogy még efelett is képes vagyok szemet hunyni. Egy érdekes, egyedi thrillert kap, aki jegyet vált erre az alkotásra. Szerintem nagyon megéri megnézni, ilyen filmélmény nem jön velünk szembe minden héten. Helye van az év legegyedibb alkotásai között.

Értékelés:85%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

 
 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

Sniffany felnõtt meséi, képei és aktuális posztjai a blogon:)    *****    Magyarország legnagyobb Demi Lovato rajongói oldala a 28 éves énekes-színésznõrõl!    *****    Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és remake sorozatait! - SKAM - Egyre több magyar feliratos tartalommal!    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és egyéb írásai a blogon    *****    Sniffany esti meséi III. - Pornóellenzõk, goa, ketamin    *****    Hamar itt a KARÁCSONY,minél elõbb rendeljetek születési horoszkópot saját illetve szeretteitek részére, hasznos ajándék!    *****    Édes kishúgom, Anna - új epizód a tiltott szerelem története folytatódik :)    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek eligazodni, a látottakkal kapcsolatban. Hívj    *****    Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...    *****    Részletes személyiség és sors analízis, 25-30 oldalas+3 év elõrejelzés. A megrendelés után a konzultáció ingyenes. Katt!    *****    Nagyon részletes születési, párkapcsolati, fogamzási és gyermektervezési horoszkóp, biotérkép elemzés, itt az oldalon!!!    *****    A Faun és a három Nimfa története - új novella a blogon. :)    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, képek, Underground írások,Sniffanytól.    *****    Cipõ-csizma extra all mix 1650 helyett 495.-Ft/kg - Jelmez 1-2 o. 1400 helyett 990.-Ft/kg 1-2 napos szállítási határidõ    *****    LAMOUR NAPOK -10-40% KEDVEZMÉNNYEL! SZEREZD BE KEDVENC ÁSVÁNY- VAGY DIVATKARKÖTÕIDET, ÉKSZEREIDET! ANGYALI AJÁNDÉKOK...    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei, versei az új blogban:)    *****    MYBOOKCLUB - Könyvismertetõk - MYBOOKCLUB    *****    Halloween mix-ek és Jelmez mix-ek már 500.-Ft/kg-tól 1 zsák 15-18 kg gyors 1-2 napos szállítási határidõ    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)