A Kritikairoda
Kritikák

Az apáca

2018.09.15. 23:51, Bogár Bence
Az apácaűző.

A Démonok között filmes univerzuma még 2013-ban kezdődött, s azóta kaptunk két The Conjuring, valamint szintén kettő Annabelle-filmet, most pedig már mozikba került az univerzum ötödik darabja is, mely a korábban már megismert apáca eredettörténetét igyekszik feltárni.

A rendezői feladatokat Corin Hardy vállalta, kinek Az apáca második munkája. Első a The Hallow címre hallgat, s szintén horror műfajú, ráadásul egészen jó kritikákat is kapott. Alapvetően bizakodva vártam a filmet, hisz kedvelem ezt a félelmetes para-univerzumot, leszámítva Annabelle első szóló kalandját, mert az szerintem borzalmas lett.

Az apáca időrend szerint a franchise összes eddigi alkotása előtt játszódik. Az 1950-es években járunk, Romániában. Egy öngyilkosság miatt a Vatikán a helyszínre küld egy papot, Burke atyát (Demián Bichir), valamint Irene nővért (Taissa Farmiga), hogy járjanak utána, pontosan mi történt ott. Azonban amint megérkeznek, rájönnek, hogy a hellyel valami nagyon nincs rendben. A helyet egy ősi és kegyetlen gonosz kísérti, Valak. Vajon hőseink képesek lesznek megállítani őt, aki a Démonok között 2-ben már megtréfálta a Warren házaspárt?

Szerintem Az apáca egészen érdekes kis film, de közel sem hibátlan. Mindenképpen vannak itt pozitívumok természetesen. Ezzel elsősorban a hangulatra gondolok, amit nagyon jól lőttek be most. A legtöbb jelenet éjszaka játszódik, vagy az „apácazárda” ódon falai közt, esetleg a közeli, ködös és kísérteties temetőben. Ez pedig remek atmoszférát eredményez, ami mindenképp a film javára írható. Mondjuk az már más kérdés, hogy az alkotás nem lett túlságosan vérfagyasztó. Persze, vannak egészen hatásos pillanatok, de mindenképp azt mondanám, hogy nem a rémületkeltésre mentek itt rá nagyon, hanem az atmoszféra kellő megteremtésére.

Az pedig már egyénfüggő, hogy ez kit mennyire zavar. Nekem ezzel túlzott gondom nem volt. Érdekesség, hogy egy kicsit direkt olyan filmet akartak létrehozni a készítők, mint az ’50-es, ’60-as évek hammer horrorjai, tehát én a túlzott ijesztegetés hiányát is ide tudnám visszavezetni. Hisz a régi hasonló műfajú filmekben tényleg nem lehetett túl messzire menni még.

Ha ez a film 1973-ban kerül a mozikba, akkor mára lehet, hogy instant klasszikus, hivatkozási alap lenne. Azért írom csak, mert több ponton is felfedezhető tisztelgés a legendás Ördögűző előtt, ami egész szép gesztus volt. Persze változik az ingerküszöb, hisz amin több 10 évvel ezelőtt sokan rosszul lettek, azt manapság a legtöbbeket meg sem hatja.

Jumpscare az van nagyon sok. Aki ezeket kedveli, kezdhet máris örülni. Valóban voltak itt is egészen korrekt, hatásos momentumok, de akadtak sablonosabbak is. (Vagy csak én láttam túl sok horrort, azért érezhettem így?) Valakot nem látjuk túl sokat, de amikor igen, akkor garantáltan rémisztő pillanatokat kapunk. Állítólag mindenképp lesz Az apácából folytatás, mivel a kasszáknál remekül teljesít, még úgy is, hogy az ítészeket eléggé megosztotta. (Mondjuk én a Görbe ember önálló filmjét várom a legjobban.)

A színészi játék horrorhoz képest meglehetősen jó. Taissa Farmiga (Vera húga) meglehetősen jó színésznő, most is remek munkát végzett. Remélhetőleg vár még rá sok remek szerep karrierje során. Az atyát játszó Demián Bichir is korrekt munkát végzett.

Összegezve, nem rossz film Az apáca. Nem a rémuniverzum legjobbja, de például a cudar Annabelle első részére köröket ver nálam. Túlzottan nem ijesztő, habár vannak hatásos pillanatai. Az atmoszféra és a színészi játék kifejezetten jó, az operatőri munkát is csak dicsérni tudom. Sokkal másabb, mint az előző négy „démonos” film, de egyszeri megtekintésre simán alkalmas. Nem lesz örök klasszikus, de megtekintése bőven eredményezhet egy atmoszférikus hétvégi estét.

 

Értékelés:70%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

 
 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar feliratos tartalmak! - SKAM    *****    Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Nagyon kedvezõ asztrológiai megrendelés! Születési horoszkóp+3éves elõrejelzés+konzultáció,csak 3000 Ft. Kattints várlak    *****    Ajándékozz kézmûves terméket Marilona Ékszerekbõl. Biztosan találsz megfelelõt, Valetin, esküvõ, szüli és névnapokra.    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, haul, blogtippek)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBEAUTYSALON - A szépség és egészségteremékek, amiket használok, és kedvezményesek. - MYBEAUTYSALON    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBOOKCLUB - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - MYBOOKCLUB    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan! Debrecen, befektetési ingatlanok várnak! Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan!    *****    KÖNYVCLUB - VÁSÁRLÁS, OLVASÁS, AJÁNLÁS, KRITIKA - KÖNYVCLUB