A Kritikairoda
Kritikák

Summer of 84

2018.09.04. 20:52, Bogár Bence
Újabb nagybetűs nosztalgia.

Kezdeném azzal, hogy vallomást teszek: imádom a ’80-as évek világát. Sajnos soha nem volt lehetőségem abban az időszakban élni, de nekem mégis egy végtelenül egyedi és  életszemléletét/stílusát nézve szimpatikus időszak. Csak röviden, hogy miért, ebben az egy mondatban, mielőtt rátérek magára a filmre: jobban tetszett az akkori életfelfogás, jobbak voltak a zenék, a filmek, szinte minden. Mivel ennyire imádom ezt a korszakot, ezért természetesen nagy kedvencem a Stranger Things című zseniális sorozat is, ami az egyik kedvenc szériám.

Nos, a Summer of 84 című film pedig le sem tagadhatná, hogy nagy hatással lehetett a készítőkre a fentebb említett sorozat. Nem, félreérteni nem kell, még csak véletlenül sem egy olcsó másolat eme film, csak arra akartam ezzel célozni, hogy hasonló stílusra kell számítani. Szóval vagy bejön ez a dolog valakinek, vagy nem. Ritkán van középút. Én bevallom, imádtam, ahogy a Summer of 84-et is egy nagyon jó filmnek tartom.

A történet (meglepő módon) 1984-ben játszódik. Főhősünk 15 éves, s állandóan három barátjával lóg a nyáron. Jobb ötlet híján egyszer az „embervadászat’-nak hívott bújócskájuk közben a srác egy gyanús dolgot lát a szomszédban. Ekkoriban épp egy sorozatgyilkos tartotta rettegésben a környéket, hősünk pedig azt veszi a fejébe, hogy a szomszédja az, aki történetesen egy zsaru. Társaival nyomozni kezdenek. Hisz nyár van, úgysincs jobb dolguk, mint elkapni egy őrültet, s hőssé válni. :) 

Nagyon tetszett az egész film stílusa. Tele van remek utálásokkal az adott korszakra vonatkozóan. Nem biztos, hogy mindenki mindegyiket ki fogja szúrni, de érdemes az alkotást nagyon is nyitott szemmel nézni, hisz igazi nyalánkságokra fognak bukkanni azon nézők, akik hozzám hasonlóan nagyon kedvelik a ’80-as éveket. Eleinte úgy tűnik, félig-meddig könnyed filmmel van dolgunk, hisz nyomozás mellett képet kapunk a baráti társaság egyes tagjairól, valamint mindennapjaikról is. Jó, hogy a rendezők (hisz hárman voltak), erre is tudtak odafigyelni.

Szomorú tény, hogy eme filmet sem adták hazánkban a mozik, az pedig még szomorúbb, hogy azóta sincs hír a DVD vagy BD kiadásról. Én azért utóbbiban reménykedem, mert mindenképpen a polcra helyezném, ha egyszer kijönne. Ja, és lehetőleg kékben.

Egyébként, mint írtam, a film első több mint egy órája kicsit könnyedebb, thrilleres vonal, de ez is nagyon jól áll neki. Aztán az utolsó 20 perc megmutatja, hogy voltaképp mennyire bátor egy alkotás is valójában a Summer of 84. Az addig kicsit lazább, mondhatni feel-good movie nagyon merész volt a lezárást illetően, egészen sötétre vették a figurát. 

Én pedig díjazom ezt, hisz ezzel is részben azt mutatták, hogy előbb-utóbb mindennek vége. A barátságoknak is néha. 84 varázsaltos és izgalmas nyarának pedig sajnos végérvényesen. S lehet, hogy utána már semmi sem lesz ugyanolyan. Tehát tessék keserű lezárásra készülni.

A színészek egészen jók voltak. Mivel 15 éveseket játszottak, többségüknek ez volt első alakításuk, ennek ellenére azért meglehetősen jól odatették magukat. Drukkolok, hogy a jövőben is legalább ilyen jó filmekben szerepeljenek. Az esély mindenképp megvan rá.

Összegezve, nem tagadom, nagyon is imádtam a Summer of 84-et. Nem hibátlan, sokszor klisékből építkezik, de mit mondhatok? Nem láttam mostanában filmet, aminek még a klisék is ennyire jól álltak volna. De komolyan. A hangulat, az atmoszféra, az az életérzés pedig konkrétan csillagos ötös. A keserű lezárás pedig extra bátorságra vall. Nosztalgiára vágyóknak, retro-kedvelőknek eme alkotás gyakorlatilag kötelező. Egy remek, minőségi időutazás. Tele ment a szemem tömény nosztalgiával, s én őszinte vigyorral az arcomon hagytam azt. Még több ilyet, nagyon kérem!

Értékelés:85%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

 

 

 
 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

Sniffany felnõtt meséi, képei és aktuális posztjai a blogon:)    *****    Magyarország legnagyobb Demi Lovato rajongói oldala a 28 éves énekes-színésznõrõl!    *****    Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és remake sorozatait! - SKAM - Egyre több magyar feliratos tartalommal!    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és egyéb írásai a blogon    *****    Sniffany esti meséi III. - Pornóellenzõk, goa, ketamin    *****    Hamar itt a KARÁCSONY,minél elõbb rendeljetek születési horoszkópot saját illetve szeretteitek részére, hasznos ajándék!    *****    Édes kishúgom, Anna - új epizód a tiltott szerelem története folytatódik :)    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek eligazodni, a látottakkal kapcsolatban. Hívj    *****    Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...    *****    Részletes személyiség és sors analízis, 25-30 oldalas+3 év elõrejelzés. A megrendelés után a konzultáció ingyenes. Katt!    *****    Nagyon részletes születési, párkapcsolati, fogamzási és gyermektervezési horoszkóp, biotérkép elemzés, itt az oldalon!!!    *****    A Faun és a három Nimfa története - új novella a blogon. :)    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, képek, Underground írások,Sniffanytól.    *****    Cipõ-csizma extra all mix 1650 helyett 495.-Ft/kg - Jelmez 1-2 o. 1400 helyett 990.-Ft/kg 1-2 napos szállítási határidõ    *****    LAMOUR NAPOK -10-40% KEDVEZMÉNNYEL! SZEREZD BE KEDVENC ÁSVÁNY- VAGY DIVATKARKÖTÕIDET, ÉKSZEREIDET! ANGYALI AJÁNDÉKOK...    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei, versei az új blogban:)    *****    MYBOOKCLUB - Könyvismertetõk - MYBOOKCLUB    *****    Halloween mix-ek és Jelmez mix-ek már 500.-Ft/kg-tól 1 zsák 15-18 kg gyors 1-2 napos szállítási határidõ    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)