A Kritikairoda
Kritikák

Rectify

2018.07.31. 20:57, Bogár Bence
Minden idők egyik legjobb drámasorozata.

 

A Rectify című sorozat 2013 és 2016 között futott a Sundance TV műsorán. Összesen négy évadot élt meg, ami 30 epizódot jelent összesen. Folytatás már biztosan nem lesz, hisz a történetet kereken lezárták, méghozzá a lehető legjobban. Eme írásban a sorozat egészéről fogok értekezni. Hisz ha van olyan sorozat, ami megérdemli a figyelmet, az minden kétséget kizáróan a Rectify. Sajnos nem lett túl ismert végül a széria: akadtak persze jócskán rajongói, de mégsem lett az általános szubkultúra része, mint ahogy több sikeres drámasorozat is, például a Trónok Harca vagy a Breaking Bad. Hogy miért?

Azért, mert a Rectify nem egy könnyen emészthető sorozat. Egy kőkemény drámáról szól, ami nem fog lecsúszni a Transformersen edződött pávagyerek torkán. De nem is kell, a Rectify ugyanis egy kimagasló sorozat. Szokás a fentebb már említett Breaking Bad című szériát a drámasorozatok királyának nevezni, én azonban az első helyet mindenképp megosztanám eme sorozattal is. Elárulom, rám a BB óta egy drámasorozat sem volt akkora hatással, mint a Rectify. Ezt a profizmust tanítani lehetne és kellene is.

A történet főszereplője Daniel Holden (Aden Young), aki 19 év után váratlanul szabadul a börtönből. A férfi azért ült, mert őt találták bűnösnek egy 16 éves lány meggyilkolásának és megerőszakolásának ügyében. Egy friss DNS-teszt során azonban kiderül, hogy mégsem Daniel volt a hunyó, ezért szabadon engedik. A férfi nagyjából fél életét „vesztette el” a rácsok mögött, s egyáltalán nem megy neki könnyedén a beilleszkedés. Vajon sikerül újra megtalálnia a helyét?

Elég fajsúlyos egy dolog ez azért, valljuk meg. Képzeljük magunkat a főhős helyébe: 18 évesen került rács mögé, s 19 évet töltött ott. Ha nincs a DNS-teszt, egész életét ott töltötte volna. Azt hiszem, nincs olyan ember ezen a bolygón, aki ezen események hatására ne tört volna meg.

Elég érdekesek az összevetés a Breaking Baddel egyébként, ha szabad megjegyezni: annak főhőse, Walter rákos lesz, ezért alig kis ideje maradt hátra, míg itt épp ellenkezőleg, Daniel Holden 19 év után váratlanul visszakapja régi életét és családját.

Rengeteg kemény és érdekes kérdést tesz fel a széria, a válaszokat azonban több esetben is a nézőre bízzák. A csak könnyed sorozatokat előnyben részesítő emberek bele se kezdjenek, mert a szériához kell türelem, meg érettség is. Abból ráadásul nem is kevés.

Cserébe viszont olyan élményt ad, amihez foghatót csak nagyon kevés sorozat tud. Minden főbb karakter egyedi jellemvonásokkal rendelkezik, gyakorlatilag nincs két egyforma figura, ez pedig remek dolog. Remekül adják át a kisvárosi hangulatot, ahol szinte mindenki ismer mindenkit, itt pedig a(z újra) beilleszkedés természetesen nem megy könnyen a főhős számára.

 Remek, kimagasló színészi alakításoknak lehetünk szemtanúi. A főhőst játszó Aden Young (Válogatott gyilkosok) remekül hozza megtört figuráját, szinte mondhatni hogy ezen szerepet rá írták. Csak úgy remekül testvérét játszó Abigail Spencer (Mad Man), aki remek a cinikus, de szerethető hugi szerepében. Aztán ott van a féltestvért játszó Clayne Crawford (Halálos fegyver sorozat), aki az egyik kedvencem volt: nem alakít könnyű karaktert, viszont figuráját igazi érzelmekkel és profizmussal ruházza fel. Akkor pedig még nem is írtam annak felségét játszó Adelaide Clemens (A nagy Gatsby) munkájáról, ami szintén alapos és fenomenális.

Összegezve, jó ha 10 évente születik egy olyan ütős drámasorozat, amilyen a Rectify is. Tényleg maximum a Breaking Bad színvonalához lehet hasonlítani, annyira remekbe szabott. A négy évad úgy kerek, ahogy van, hibát nem is tudtam találni. Fajsúlyos témák, remekelő színészek, érdekfeszítő karakterek, szívszorongató dráma: röviden ez a Rectify. Ha csak egy kis jóérzés is van benned, azt fogod észrevenni, hogy ez a sorozat darabokra tépi a szíved. Erre pedig csak a legnagyobbak tudnak képesek lenni.

Értékelés:100%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

 
 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

Sniffany felnõtt meséi, képei és aktuális posztjai a blogon:)    *****    Magyarország legnagyobb Demi Lovato rajongói oldala a 28 éves énekes-színésznõrõl!    *****    Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és remake sorozatait! - SKAM - Egyre több magyar feliratos tartalommal!    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és egyéb írásai a blogon    *****    Sniffany esti meséi III. - Pornóellenzõk, goa, ketamin    *****    Hamar itt a KARÁCSONY,minél elõbb rendeljetek születési horoszkópot saját illetve szeretteitek részére, hasznos ajándék!    *****    Édes kishúgom, Anna - új epizód a tiltott szerelem története folytatódik :)    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek eligazodni, a látottakkal kapcsolatban. Hívj    *****    Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...    *****    Részletes személyiség és sors analízis, 25-30 oldalas+3 év elõrejelzés. A megrendelés után a konzultáció ingyenes. Katt!    *****    Nagyon részletes születési, párkapcsolati, fogamzási és gyermektervezési horoszkóp, biotérkép elemzés, itt az oldalon!!!    *****    A Faun és a három Nimfa története - új novella a blogon. :)    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, képek, Underground írások,Sniffanytól.    *****    Cipõ-csizma extra all mix 1650 helyett 495.-Ft/kg - Jelmez 1-2 o. 1400 helyett 990.-Ft/kg 1-2 napos szállítási határidõ    *****    LAMOUR NAPOK -10-40% KEDVEZMÉNNYEL! SZEREZD BE KEDVENC ÁSVÁNY- VAGY DIVATKARKÖTÕIDET, ÉKSZEREIDET! ANGYALI AJÁNDÉKOK...    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei, versei az új blogban:)    *****    MYBOOKCLUB - Könyvismertetõk - MYBOOKCLUB    *****    Halloween mix-ek és Jelmez mix-ek már 500.-Ft/kg-tól 1 zsák 15-18 kg gyors 1-2 napos szállítási határidõ    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)