A Kritikairoda
Kritikák
 
Kritikák

Szupercella 2: Hades

2018.07.04. 22:10, Bogár Bence
Sajnos csak szuperszemét.

 

Nem örülök annak, ha rossz filmekről kell írnom. Egyrészt, senki nem szeret legalább másfél órányi szemetet nézni, másrészt rövid az élet, érdemesebb inkább az értékes, stílusos vagy legalább minimálisan is szórakoztató filmeknek bizalmat szavazni. A Szupercella második része, mondhatni folytatása viszont nem ilyen. Pedig az első rész sem volt egy forradalmian újszerű film, mégis szívesen néztem meg egyszer. Nem volt világmegváltó alkotás, de azért bőven szállított egy korrekt színvonalat. És hogy mi a helyzet a folytatással, ami a Hades alcímet kapta?

Azt kell mondanom, díjat kap tőlem (de nem éppen egy olyat, aminek örülhetne): szerintem ez a förmedvény egyike minden idők egyik legrosszabb folytatásának. Akkor se nézzétek meg, ha a mozi előtt ingyen osztogatják rá a jegyeket, sajnos annyit sem ér. Sok országban világszerte (köztük például Amerikában is) egyből a DVD/BD verziók váltak elérhetővé, nem küldték nagy számban mozikba. Tudjátok mit? Jó tették. Ez a szar ugyanis egyáltalán nem való a nagyvászonra.

A történet szerint évek teltek el az első rész eseményei után. Breslin (Sylvester Stallone) sikeresen megszökött a börtönből, de utána sem maradt tétlen: létrehozott egy saját csapatot, akik arra szakosodnak, hogy ilyen csúcsszuper börtönökbe törnek be, hogy kiszabadítsák azokat, akiknek nem kellene ott lenniük. Amikor a csapat egyik tagja eltűnik (mivel a Hades nevű börtönkomplexumba vitték), Breslin nem tehet mást, mint a tag segítségére siet…

Nem értem, miért kellett ennek a filmnek elkészülnie. Nem csak hogy felesleges, de egyenesen szánalmas folytatás. Érdekesség, hogy nagyrészt kínai pénzből készült el, így ne számítsunk arra, hogy sokat láthatjuk a plakáton virító sztárokat. Nem, éppen ellenkezőleg. (Habár hozzá kell tennem, hogy ezt a filmet még ők sem tudják megmenteni, s ez nem változott volna akkor sem, ha több játékidőt kapnak).

Sly jó ha fél órát kap, de igazság szerint nincs is szüksége neki arra, hogy többet szerepeljen. Világos, hogy ezt a szerepet csak a pénzért vállalta. A legendás színész, az ikon, Rocky Balboa avagy John Rambo pedig az esetek többségében nem is tesz mást, mint unottan bámul a kamera elé.

Habár valószínűleg én sem tettem volna másképp, ha meglátom azt a forgatókönyvet, amit eme filmhez írhattak. (Vajon volt egyáltalán forgatókönyv?) Dave Bautista sem kap több szerepet, s ő sem most fog meggyőzni minket arról, hogy tud színészkedni. Az urak csak a fizuért jöttek most valószínűleg.

Továbbá az sem segít a Szupercella folytatásán, hogy a CGI rém nevetséges, komolyan mondom hogy ilyen minőséget bármilyen hobbiinformatikus össze tudott volna hozni.

A történet az „kincs ami nincs” kategória, a karakterek közti dialógusok pedig egészen nevetségesek. Természetesen ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy Schwarzenegger már nem kért a „mókából”, biztos, hogy a helyében én sem írtam volna alá erre a szuperszemétre. Hajaj…

Összegezve, a Szupercella 2: Hades egy nézhetetlen film. Ha kellemesen akartok tölteni egy másfél órányi időt, akkor kérlek benneteket, hogy semmiképp se ezt a fost válasszátok. Nincs indok arra, hogy valaki ezért pénzt adjon. Mint mondtam, a látvány nevetséges, épkézláb történetet vagy karaktereket még csak véletlenül se várjunk. Nincs ebben a mozgóképben gyakorlatilag semminek sem értelme. A két nagy nevet, akikkel reklámozták pedig alig-alig láthatjuk. A Szupercella 2 az év eddig egyik (ha nem A) legrosszabb filmje. De hogy álljon itt valami pozitívum is: másfél óra, s szenvedéseink véget érnek. Ne nézzétek meg. Komolyan, nem biztos hogy lesz még idén ennél nagyobb szuperszemét.

 

Értékelés:20%

 

Kövesd az oldalt a Facebookon is!

 

 
 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

Légy te is Farmasi tanácsadó! Kötetlen munka, befektetés nékül, minõségi termékek, jó kereseti lehetõség!    *****    Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ●「ΒΛSMΛIW」 ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ● EGY SZIGET + 24 MÁGUS ● FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)