A Kritikairoda
Kritikák

Gengszterzsaruk

2018.01.24. 20:10, Bogár Bence
Szemtől szemben a tolvajok városában.

 

Azt nem lehet mondani, hogy a Gengszterzsaruk című film ne tartalmazna sablonokat. Ugyanakkor azért azt lehetett látni az előzetesből is, hogy nem lesz ez egy rossz film: gyakorlatilag inkább lop a bankrablós műfaj több képviselőjétől is, de a végeredményre valamiért mégsem tudok túlzottan haragudni. Ugyanis a Gengszterzsaruk egyszeri kikapcsolódásra tökéletes, annak tudatában meg főleg, hogy egy elsőfilmes rendező hozta össze mindezt.

A történet szerint Los Angelesben járunk, ahol a világon a legtöbb bankrablást követik el egy évben. A rendőrség elit akciócsoportja vezetőjükkel (Gerald Butler) készen áll arra, hogy a legnagyobb tolvajokat is megállítsa. Egy banda azonban az egyik legnehezebben kirabolható bankot szemelte ki magának. Megkezdődik a játszma a két csoport között, ahol csak egy biztos: hogy mindenki megtesz mindent azért, hogy túljárjon ellenfele eszen. Nem válogatnak az eszközökben…

Szerintem aki életében látott legalább két bankrablós filmet, az is rájöhetett, hogy az egész klisékből épül fel. De azért ilyenkor az sem egészen mindegy, hogy melyik filmek inspirálják a végeredményt. Egyértelmű rokoni vonásokat tudtam felfedezni például a Ben Affleck által rendezett Tolvajok városa című filmmel is.

A legtöbb párhuzam azonban egyértelműen Michael Mann egyik legjobb rendezésével fedezhető fel. Hát persze, hogy a Szemtől szemben című klasszikusra gondolok most, Robert De Niro és Al Pacino főszereplésével. Azért az az elsőtől az utolsó pillanatig nyilvánvaló, hogy a Gengszterzsaruk nem ér fel a fentebb említett nagy kettőhöz.

Igaz, hogy azért szégyenkezniük sem nagyon kell, ugyanis korrektül megrendezett darab, aminek azért jócskán vannak erényei is. Például az látszik, hogy foglalkoztak azzal, hogy a megfelelő hangulatot megteremtsék. Ez mindig nem sikerül ugyan, de azért jó látni, hogy próbálkoztak rendesen. A filmben annyira sok akció nincs, mint amennyit az előzetes engedett sejtetni, viszont ha van, akkor kivétel nélkül összes jelenetével levett a lábamról.

Tulajdonképpen nyugodtan mondhatom, hogy a film legnagyobb erénye a jópofa akció. Na meg az sem mellékes, hogy be akarták mutatni azt, hogy Los Angeles igazi arca milyen. Persze azért a valóság nincs tele ennyi rafináltan megtervezett bankrablással, de  párhuzamokat simán fel lehet fedezni. Viszont azt nem értem, hogy ez a film miért is lett végül 140 perces. Mert míg egy Szemtől szemben kaliberű darabnak ez egyértelműen jól áll, addig ez nem monható el erről a filmről is. Tulajdonképpen, ha akarják simán 20 perccel rövidebbre lehetett volna venni a dolgokat, s akkor nem került volna be a végső vágásba több üresjárat a kelleténél.

Gerald Butler viszont elég jól játszott most, őt még mindenképpen ki tudom emelni, mint pozitívum. Azért annyi mémet ez a szerep nem fog teremteni számára, mint a 300 című film, de  alakítása teljesen korrekt lett. További szerepekben pedig olyan neveket láthatunk, mint Pablo Schreiber (13 óra), O’shea Jackosn Jr. (Straight Outta Compton), vagy éppen 50 Cent (A kém). Nem lett tehát rossz a szereposztás, azonban a fentebb felsorolt nevek közül egyértelműen Butler viszi a prímet.

Összegezve, a Gengszterzsaruk egy érdekes film, ugyanakkor nincs híján a hiányosságoknak sem. Nem kellett volna ezt 140 percig húzni, főleg úgy, hogy tényleg egy eredeti jelenet nem akad itt. Viszont a hangulat egész jól lett, Gerald Butler is korrekt, valamint az akciójelenetek kifejezetten pofások. Csodát nem kell ettől a filmtől várni, egyszeri nézésre azonban még megfelelő.

 

Értékelés:65%

 

Kövesd az oldalt a Facebookon is!

 

 
 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Nagyon kedvezõ asztrológiai megrendelés! Születési horoszkóp+3éves elõrejelzés+konzultáció,csak 3000 Ft. Kattints várlak    *****    Ajándékozz kézmûves terméket Marilona Ékszerekbõl. Biztosan találsz megfelelõt, Valetin, esküvõ, szüli és névnapokra.    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, haul, blogtippek)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBEAUTYSALON - A szépség és egészségteremékek, amiket használok, és kedvezményesek. - MYBEAUTYSALON    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBOOKCLUB - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - MYBOOKCLUB    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan! Debrecen, befektetési ingatlanok várnak! Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan!    *****    KÖNYVCLUB - VÁSÁRLÁS, OLVASÁS, AJÁNLÁS, KRITIKA - KÖNYVCLUB    *****    Téged is vár a Darius Lovasközpont! Csatlakozz hozzánk, alapíts istállót és versenyezz a lovaiddal!    *****    Little Corner // portálépítés, portálszépítés, fejlécek, designok és css kódok // Little Corner