A Kritikairoda
Kritikák

Riverdale 1.évad

2017.12.27. 19:11, Bogár Bence
Twin Peaks light.

 

Rejtélyes gyilkosság történik Kliséfalva (akarom mondani Riverdale) egyik részében, mindössze pár nappal a tanév kezdete előtt. Az emberek persze el sem tudják képzelni, hogy eddig oly nyugodt és unalmas életük talán véget ért: hogy bűnt követtek el a paradicsomban. De vajon kinek állhatott okában megölni az áldozatot?

Valljuk be, hogy ezer meg ezer sorozat indul ilyesfajta történettel. De akkor mégis mi oka van arra, hogy a maradék 999 helyett a Riverdale című szériára essen a választásunk? Mielőtt ebbe belemegyek, muszáj kitérnem az eredeti alapanyagra, mely ezúttal is egy képregénysorozat. Az Archie comics már nagyon régóta megy Amerikában (Stephen King AZ című regényében is ezt olvassák a fiatalok, pedig az ’50-es évek vége felé játszódik), sőt még egy magyar kiadást is megért.

Valamint, a címe lesz csak igazán érdekes: Ricsi és a brancs (egen, ez nem vicc…) Az első kiadások még a legkisebbeket célozták meg, azóta viszont már horrorisztikus változat is készült. Ezen sorozat e két kategória között van félúton: gyakorlatilag egy tinidrámába oltott dramedy a jussa annak, aki elkezdi, némi thriller és krimi elemekkel.

A Riverdale még csak meg sem próbál eredeti lenni, de jócskán a sorozat mentségére szólhat, hogy nem is akar annak látszani. Az alkotók megelégedtek a szórakoztatásnál, amit azért nagyjából hozni tudnak. Mert lehet, hogy a story tényleg jócskán klisés, de az is igaz, hogy szinte minden rész végén megvan az a kisebb-nagyobb csattanó, minek köszönhetően megnézem a következő részt. Nem, ez nem a fajta széria lesz, amit 2 nap alatt ledarál mindenki, de azért el lehet vele lenni, abszolút nézhető.

Persze az elvárásokat nem szabad magasra tenni: ez nem egy újabb Trónok Harca vagy Breaking Bad, de attól még szórakoztató. Nem lesz ott a televízió mérföldkövei között, de azért én nem sajnáltam az évaddal eltöltött időt. Mindenképp a sorozat javára kell írni annak hangulatát. Elég jól át tudták adni a kisvárosi (élet)érzést, s ha egy jókora gúnnyal maró szatíraként fogjuk fel a látottakat, akkor már mindjárt más a dolgok állása.

A Riverdale nem éppen egy vicces sorozat, de ha van, akkor a fekete humor kifejezetten működik. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy a második évadra mit kezdenek majd a sorozattal. A fináléban a nagy csattanó már megvolt, a kérdés már csak az, hogy lesz-e a folytatásban bármi újdonság. Ha igen, mindenképp több pontot fogok megítélni majd, mint az első évadnak. Persze komoly szégyenkezésre azért most sincs okuk, mert bőven tisztességes munkát raktak össze a srácok és a lányok.

A színészi játék is egészen korrekt lett. K.J. Apa idén már tiszteletét tette egy egészen jó nagyjátékfilmben (Egy kutya négy élete), s most sem játszott rosszul. Szerintem jó választás volt az, hogy ő játssza el Archie Andrews karakterét.

Egyébként közel sem bánnám, ha a sorozat legalább még egy pár évadot megérne: ennyi idő alatt egyes karakterek ugyanis komoly változásokon, fejlődésen mehetnek keresztül. Majd meglátjuk.

Összegezve, a Riverdale első évadja egész jól kezdett, de azért persze megvannak a maga hiányosságai. Egy kicist bátortalan a végeredmény, nem sokszor mer kockáztatni, de cserébe hangulata megvan, karakterei egész érdekesek (nem egy szokásos „brancs” :D ), szóval egy esélyt mindenképp megérdemel a dolog. Aztán majd csak kiderül, hogy a későbbiekben milyen irányba megy a sorozat. Eddig ugyanis nem rossz.

Értékelés:70%

 

Kövesd az oldalt a Facebookon is!

 

 
 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Nagyon kedvezõ asztrológiai megrendelés! Születési horoszkóp+3éves elõrejelzés+konzultáció,csak 3000 Ft. Kattints várlak    *****    Ajándékozz kézmûves terméket Marilona Ékszerekbõl. Biztosan találsz megfelelõt, Valetin, esküvõ, szüli és névnapokra.    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, haul, blogtippek)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBEAUTYSALON - A szépség és egészségteremékek, amiket használok, és kedvezményesek. - MYBEAUTYSALON    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBOOKCLUB - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - MYBOOKCLUB    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan! Debrecen, befektetési ingatlanok várnak! Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan!    *****    KÖNYVCLUB - VÁSÁRLÁS, OLVASÁS, AJÁNLÁS, KRITIKA - KÖNYVCLUB    *****    Téged is vár a Darius Lovasközpont! Csatlakozz hozzánk, alapíts istállót és versenyezz a lovaiddal!    *****    Little Corner // portálépítés, portálszépítés, fejlécek, designok és css kódok // Little Corner