A Kritikairoda
Kritikák

Megjött apuci 2

2017.12.07. 20:55, Bogár Bence
Megjöttek a nagypapik is.

 

A Megjött apuci első része 2015-ben jött ki, s ha forradalmat nem is hozott, de egy korrekt és elfogadható vígjáték volt. A színészek jól játszottak benne, ha pedig vicces volt, akkor az nem abban merült ki, hogy a szereplők 5 percig csak káromkodtak.

Persze azért közel sem volt az adott év filmje, de egész szórakoztató volt. Most, majd 2 évvel később pedig megérkezett a folytatás is, mely az előd jól bevált taktikáját igyekszik felhasználni. Vajon másodjára már leeresztett az a bizonyos lufi?

A történet szerint Brad (Will Ferrell) és Dusty (Mark Wahlberg) a kezdeti nézeteltérések után most már egészen jóban vannak, s mindketten igyekeznek nevelni a csemetéket. Azonban hamarosan itt a Karácsony, ráadásul megérkeznek a nagyfaterok is, hogy beszálljanak a családi buliba. Kurt (Mel Gibson) és Don (John Lithgow) pedig alaposan felforgatják az állóvizet…

Mint mondtam, az első rész egy korrekt, könnyed kis filmecske volt, melyet lazulás céljából simán meg lehetett nézni. A folytatás nem kapott azonban túl jó kritikákat, legalábbis a tengerentúlon sokan elégedetlenek voltak. Szerintem a film ugyan közel sem hibátlan, de azért egy elfogadható szintet még mindig hoz. A sok, nevetségesen rossz mai vígjátékot én nem is igazán kedvelem, azoknál azért valamivel jobb itt a helyzet.

Szerintem az első rész színvonalát tudták hozni: annál se rosszabb, se jobb nem lett a dolog. Poénok szerencsére még mindig szép számmal akadnak, de az megint kérdéses, hogy ebből kinek mennyi tetszik. Alapvetően, túl dura viccekre ne számítsunk, mert a film besorolása még mindig PG-13, de itt szerintem nem is azon van a hangsúly.

Így karácsony előtt azért érdemes megnézni a filmet egyszer, ha valakinek van kedve hozzá, lévén hogy az egész játékidő ekkor játszódik. Persze a karakterek és a legtöbb felbukkanó helyzet alsó hangon is sablonos és ezerszer látott. A Megjött apuci kettő eredetiséget még csak nyomokban sem tartalmaz, viszont amije van, az legalább szerethető.

Azt nem hinném, hogy valaki ezt a darabot fogja megnézni háromszor vagy ötször, de egyszer a célnak teljesen megfelel. Még ha eredetiség tényleg még egy deka sincs benne. Viszont a színészek szemmel láthatóan élveztek a dolog. Jól is tették.

Mark Wahlberg játéka egész jó, s legalább lehet látni, hogy a legtöbbször nem is erőltetett. (Hallod ezt, kedves Utolsó lovag?) Will Ferrellnek is vannak humoros pillanatai, s azért ez a film még mindig sokkal szórakoztatóbb, mint A szerencse háza, ahol őt legutóbb láthattuk. John Lithgow is jól játszott. Azonban az egyértelmű aduász itt szerintem nem más, mint Mel Gibson. Szvsz most toronymagasan ő volt itt a legviccesebb és a legjobb. Elképesztően jó beszólásai vannak az öregnek, s karaktere még arra is képes volt, hogy a filmet egy kicsit kiemelje a középszerű tucatfilmek táborából.

Összegezve, a Megjött apuci második epizódja nagyjából hozza az első színvonalát. Ugyan nincs egy eredeti gondolata, megmozdulása sem, karakterei legjobb esetben is tucatfigurák, viszont cserébe tényleg ad jó pár röhögős pillanatot. Az is valami, ugye. Mel Gibson pedig tényleg elképesztően vicces volt, ami annak tudatában főleg örömteli, hogy eddig nem igazán mutatta meg a viccesebb énjét a vásznon. Tehát egyszer simán nézhető a film. Nem lesz ott az év legjobbjai között, de helyenként egész szórakoztató kis marhaság lett.

 

Értékelés:60%

 

Ha tetszett a kritika, kövesd az oldalt a Facebookon is!

 

 
 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar feliratos tartalmak! - SKAM    *****    Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Nagyon kedvezõ asztrológiai megrendelés! Születési horoszkóp+3éves elõrejelzés+konzultáció,csak 3000 Ft. Kattints várlak    *****    Ajándékozz kézmûves terméket Marilona Ékszerekbõl. Biztosan találsz megfelelõt, Valetin, esküvõ, szüli és névnapokra.    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, haul, blogtippek)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBEAUTYSALON - A szépség és egészségteremékek, amiket használok, és kedvezményesek. - MYBEAUTYSALON    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBOOKCLUB - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - MYBOOKCLUB    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan! Debrecen, befektetési ingatlanok várnak! Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan!    *****    KÖNYVCLUB - VÁSÁRLÁS, OLVASÁS, AJÁNLÁS, KRITIKA - KÖNYVCLUB