A Kritikairoda
Kritikák

Power Rangers

2017.11.30. 19:04, Bogár Bence
Jöhet egy laza kis B-film?

 

A Power Rangers neve a legtöbbeknek rajzfilmsorozatokhoz, esetleg képregényekhez köthető. Igazán említésre méltó élőszereplős feldolgozás ezidáig még nem készült belőle ezt leszámítva. A film idén év elején volt látható.

A mozis premierről ugyan lemaradtam, de most már én is bepótoltam, minden lesújtó kritika ellenére is. De vajon megérte?

A történet szerint pár tini szuperképességekre tesz szert, mikor egy ősi gonosz (Elizabeth Banks) a világot fenyegeti. A fiataloknak fel kell venniük vele a versenyt, s mesterük, Zordon (Bryan Cranston) segítségével igazi harcosokká kell válniuk, különben a világnak mindörökre annyi lesz…

Ez a történet klisés, sablonos és ezerszer láthattuk már, úgy ahogy van. Ugyanakkor azt sem szabad feledni, hogy az ilyen látványfilmek esetében soha nem a story volt az első, akármennyire is fontos az nekem. Ha például egy Transformers filmet a története alapján ítélnénk meg, az az első percek után elbukna. (Meg különben is, ne tegyük, hisz a legtöbb még anélkül is elég silány…) De akkor mi az, ami működik is?

Hát, nekem az külön tetszett, hogy a hangvételt egy kicsit sötétebbre vették. Persze szó sincs repkedő végtagokról meg ilyenekről, de míg az eredeti rajzfilmek a legkisebbeket is megszólították, addig ez a film nem feltétlenül. Horror persze soha nem lesz a dologból, de mondjuk úgy, hogy azért a 12-es karikáért megdolgoztak. A látvány egészen jó, legalábbis ha nem is az év legszebbje, de nagyon jól van összerakva.

Érdekes, hogy igazán nagy csatajelenet csak a vége felé van, s odáig nem is egészen egyértelmű, hogy egy akciófilmet lát-e a néző. Ugyanis érdekes módon látványfilm létére foglalkoztak egy kicsit a karakterekkel is. Persze nem a világ legnagyobb karakterépítéséről van itt szó, de jó, hogy legalább nem csak odavágták az egyes szereplőket úgy, hogy semmit nem tudnánk róluk. Kapunk az egészhez még egy kis (tini)drámát is, ami azért eléggé meglepő ebben a műfajban. Mondjuk még mindig jobb volt, mintha bő 2 órán keresztül csak a látvány ment volna ezerrel.

Hasonlítsuk össze a filmet mondjuk egyik műfajbáli társához: legyen ez a Transformers sorozat legújabb darabja, Az utolsó lovag. Nos, szerintem a Power Rangers egyértelműen jobb annál a kliséhalmaznál, s sokkal inkább élvezetesebb is, tehát a műfajában egyáltalán nem tekinthető rossznak. Persze az is biztos, hogy nem lesz az év filmje, s a korrekt kategóriából nem akar kitörni. Mondjuk úgy, hogy egy szórakoztató B-film lett, annak minden előnyével és hátrányával. Annál semmivel sem jobb, de rosszabb sem.

A legtöbb fő Ranger karaktert (eddig) kevéséb ismert színész játszotta, Dacre Montgomery tekinthető kivételnek, akit a Strangers Thing új évadjában és a Better Watch Out című meglepetéshorrorban is láthattunk idén. Valamint a főgonoszt Elizabeth Banks (Az éhezők viadala) kelti életre, meg azt se feledjük, hogy Bryan Cranston (Breaking Bad) is felbukkanik pár jelenet erejéig.

Összegezve, a Power Rangers új élőszereplős feldolgozása ugyan nem lesz ott az év legjobb filmjei között, de nem is ezt ígérte. Hanem szórakoztatást, jó hangulatot, kellemes kis B-filmes atmoszférát, korrekt színészi alakításokkal. Ezeket pedig nagyjából még hozták is. Ha valaki két fesztiválfilm/dráma között ki akarja egy kicsit ereszteni a gőzt, annak még akár be is jöhet a dolog. Egy folytatást megnéznék, egyáltalán nem volt ez olyan rossz.

 

Értékelés:60%

 

Ha tetszett a kritika, kövesd az oldalt a Facebookon is!

 

 

 

 

 

 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

Sniffany felnõtt meséi, képei és aktuális posztjai a blogon:)    *****    Magyarország legnagyobb Demi Lovato rajongói oldala a 28 éves énekes-színésznõrõl!    *****    Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és remake sorozatait! - SKAM - Egyre több magyar feliratos tartalommal!    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és egyéb írásai a blogon    *****    Sniffany esti meséi III. - Pornóellenzõk, goa, ketamin    *****    Hamar itt a KARÁCSONY,minél elõbb rendeljetek születési horoszkópot saját illetve szeretteitek részére, hasznos ajándék!    *****    Édes kishúgom, Anna - új epizód a tiltott szerelem története folytatódik :)    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek eligazodni, a látottakkal kapcsolatban. Hívj    *****    Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...    *****    Részletes személyiség és sors analízis, 25-30 oldalas+3 év elõrejelzés. A megrendelés után a konzultáció ingyenes. Katt!    *****    Nagyon részletes születési, párkapcsolati, fogamzási és gyermektervezési horoszkóp, biotérkép elemzés, itt az oldalon!!!    *****    A Faun és a három Nimfa története - új novella a blogon. :)    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, képek, Underground írások,Sniffanytól.    *****    Cipõ-csizma extra all mix 1650 helyett 495.-Ft/kg - Jelmez 1-2 o. 1400 helyett 990.-Ft/kg 1-2 napos szállítási határidõ    *****    LAMOUR NAPOK -10-40% KEDVEZMÉNNYEL! SZEREZD BE KEDVENC ÁSVÁNY- VAGY DIVATKARKÖTÕIDET, ÉKSZEREIDET! ANGYALI AJÁNDÉKOK...    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei, versei az új blogban:)    *****    MYBOOKCLUB - Könyvismertetõk - MYBOOKCLUB    *****    Halloween mix-ek és Jelmez mix-ek már 500.-Ft/kg-tól 1 zsák 15-18 kg gyors 1-2 napos szállítási határidõ    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)