A Kritikairoda
Kritikák

Budapest Noir

2017.11.04. 15:26, Bogár Bence
A főváros sötét oldala.

 

A magyar film egyre inkább fejlődik és fejlődik. Ez a gondolat fogalmazódott meg bennem először, mikor vége lett a vetítésnek és tudtam: most már nincs nagy gond. Ha lesznek tehetséges rendezők, színészek és egy érdekes alapötlet, akkor lehet arra számítani, hogy hazánk filmgyártása élni fog. Pedig pár évvel ezelőtt még szó szerint a sírban volt. Nem azt mondom, a Pappa Pia féle rettenetek próbálják továbbra is rossz színben feltűntetni hazánk filmgyártását, éppen ezért jó látni, hogy vannak még olyanok is, mint a Budapest Noir.

Nem, ez a darab sem tökéletes, de legalább hiánypótló. Szükség volt rá, mint éhes embernek egy falat kenyérre.

A történet főszereplője egy Gordon Zsigmond (Kolovratnik Krisztián) újságíró, aki a ’30-as évek Budapestjében próbál meg felderíteni egy kegyetlen gyilkosságot. Az áldozat látszólag egy örömlány volt, de a nyomozás még csak itt kezdődik meg, s fog tartogatni fordulatokat. Főszereplőnk megpróbálja megtalálni az igazi elkövetőt, de nehézségekbe ütközik, hisz Budapest ebben az időben nem volt a legbarátságosabb hely…

Szerintem a történet érdekes, első olvasásra engem bevonzott a moziterembe. Már az első előzetes után tudtam, hogy itt most valami érdekes lesz, ezt nekem nagyvásznon kell látnom. Érdekesség, hogy a film alapját Kondor Vilmos több nyelven is kiadott, azonos című sikerkönyve szolgáltatja. Ezek után biztos, hogy a jövőben azt is elolvasom.

A rendezése is jó lett, de ez nem is lehet meglepő, hisz a posztot az a Gárdos Éva töltötte be, aki az Amerikai rapszódiát is rendezte. (Apró érdekesség: magyar termék volt az a film is, de még Scarlett Johansson is szerepelt benne.)

A másik dolog, amire feltétlenül ki kell térnem, az a nagybetűs hangulat. Az ugyan látszik, hogy nem erre a filmre költöttek a legtöbbet, de lehetőség szerint azért kihoztak belőle mindent. Tényleg azt érzi a néző, hogy a ’30-as években, Budapesten van.

A film noir műfajú ugyan, de azért egy kis magyar jellegzetességgel. Persze az állandó cigarettafüst, a femma fatale, a gyilkosság, a zűrös város, a pia és a nagykabát-kalap páros azért megmaradt, tehát a film garantáltan tetszeni fog a műfaj kedvelőinek.

Gárdos Éva filmje azért nem hibátlan: a tempó a vége felé túl gyors irányt fog venni, de azt hiszem, hogy ezt még meg lehet bocsájtani. Hisz az atmoszféra azonnal képes arra, hogy behúzza a nézőt, és végig ne is eressze el.

Érdekes, hogy a film nem kapott igazán jó kritikákat (azért lesújtóakat sem), pedig a megtekintés után azt tudom mondani, hogy az utóbbi idők legkülönlegesebb magyar filmje. Ellenben a Chicago Internatinal Film Festivalon állítólag teltházas előadásokkal ment. Remélhetőleg idővel amerikai forgalamzóra is lel a darab.

Profi megvalósítás, remek műfaj, elképesztő atmoszféra. Kolovratnik Krisztiánhoz illik a kicsit kiégett újságíró karaktere, szerintem kifejezetten jól játszott. De szerepel még hosszabb-rövidebb ideig Dobó Kata, Tenki Réka, Anger Zsolt és a tavaly még a Vaksötétben is feltűnt Törőcsik Franciska is. Jó szereposztás, szerintem legalábbis mindenképpen. A történet is csavaros, még ha túl gyors is néha, de bőven tartogat meglepetéseket. Nagyon érdekes lehet a ’30-as évek Budapestje, a film hangulata pedig ezt hibátlanul át is adja.

Összegezve, szerintem a Budapest Noir eddig az év legkülönlegesebb magyar filmje. Megérdemelné, hogy minél többen lássák, hisz atmoszférája és hangulata remek, története pedig érdekes. Én a 95 perc helyett biztos legalább 2 órában gondolkodtam volna, de a végeredmény így is több mint remek. Végre noir műfajú magyar film is van. A negatívabb kritikákkal pedig egyáltalán nem tudok egyetérteni. Vérbeli, hangulatos noir némi kis egyedi elemmel. Nagyon ajánlott kategória. Elő a keménykalapot és a nagykabátot, irány a mozi!

 

Pozitívumok:

 

-remek szereposztás

-nagybetűs hangulat

-jó atmoszféra

-igazi film noir

 

Negatívumok:

 

-néhol kapkodós irányt vesz

 

Értékelés:80%

 

Ha tetszett a kritika, akkor kövesd az oldalt a Facebookon is!

 

 
 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Nagyon kedvezõ asztrológiai megrendelés! Születési horoszkóp+3éves elõrejelzés+konzultáció,csak 3000 Ft. Kattints várlak    *****    Ajándékozz kézmûves terméket Marilona Ékszerekbõl. Biztosan találsz megfelelõt, Valetin, esküvõ, szüli és névnapokra.    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, haul, blogtippek)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBEAUTYSALON - A szépség és egészségteremékek, amiket használok, és kedvezményesek. - MYBEAUTYSALON    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBOOKCLUB - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - MYBOOKCLUB    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan! Debrecen, befektetési ingatlanok várnak! Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan!    *****    KÖNYVCLUB - VÁSÁRLÁS, OLVASÁS, AJÁNLÁS, KRITIKA - KÖNYVCLUB    *****    Téged is vár a Darius Lovasközpont! Csatlakozz hozzánk, alapíts istállót és versenyezz a lovaiddal!    *****    Little Corner // portálépítés, portálszépítés, fejlécek, designok és css kódok // Little Corner