A Kritikairoda
Kritikák

Fűrész:Újra játékban

2017.11.02. 20:44, Bogár Bence
Na, ez már tényleg a legalja.

 

A Fűrész első része 2004-ben ha forradalmat nem is hozott a műfajban, de annak egy komolyan vehető képviselője volt. Minden megvolt benne ahhoz, hogy végül jó filmélmény kerekedjen ki belőle: remek atmoszféra, érdekes történet, valamint egy akkora csattanó a végén, hogy a fal adta a másikat.

Az első részt én is szívesen megnézem a mai napig, ellentétben a folytatások már sajnos nem hozták a minőséget. A 2.-3. rész még éppen hozta a nézhető, de nem éppen korrekt szintet, a 4. darabtól kezdve viszont olyan lejtmenet indult meg, mely egészen kitartott a 2010-es 3D-s epizódig, amit úgy harangoztak be, hogy az utolsó Fűrész-mozi lesz. De természetesen volt az a pénz…

A történet szerint minden maradt a szokásos: ezúttal is pár olyan ember küzd az életben maradásért, akiknek valami miatt nem tiszta a múltja. Igen ám, csak az a kérdés, hogy most akkor a játékot ki indította újra, mivel a kirakós gyilkos, John Kramer (Tobin Bell) már évek óta halott. A nyomozók természetesen azonnal elkezdik kivizsgálni az ügyet…

Nem hangzik túl eredetien, ugye? Hát nem is az. Persze hozzá kell tenni, hogy egy (a 4.rész környékén megfáradt) franchisetól nem az volt az elvárásom, hogy mindent újítsanak meg. Könyörgöm, én csak annyit vártam volna el, hogy legalább ne legyen nézhetetlen a dolog. Mondanom sem kell talán, hogy ez nem jött össze.

Ez továbbra is az a trash, a filmek szégyene, ami 2010-ben látszólag abbamaradt. Ha egymáshoz tennénk a horrorguru James Wan által rendezett első résszel, akkor a hiányosságok csak még jobban meglátszanak: az Újra játékban alcímű epizód tipikus példája annak a filmnek, ami el akarja hitetni a nézőjével, hogy mennyire okos, amit lát, holott pedig butább nem is nagyon lehetne.

Még mindig megmaradt a nevetséges moralizálás, az őrültebbnél őrültebb csapdák, az eszement karakterek, akikért még csak véletlenül sem lehet izgulni. Komolyan mondom, jobb lett volna, ha mindegyikük ott hagyja a fogát már az elején, és ez a tortúra még időben véget ér.

 Mert a kirakós ezúttal elsősorban nem is a filmben kínoz, hanem a nézőtéren: nagyon régóta volt részem utoljára egy ilyen buta és semmitmondó élményben. Aki a megtekintés után még azt mondja, hogy tetszett is neki, az meg is érdemli, hogy nem jobb a filmes ízlése.

Érdekesség, hogy a kegyetlenségből egy kicsit még vissza is vettek, így legalább a túlzott öncélúsággal már nem vádolható a széria. 10 év alatt ezt is megértük. (Persze a bizottság azért csuklóból kiosztott neki egy 18-as kört…)

Pedig ezúttal tehetséges rendezőkre bízták a dolgot: a Spierig testévérek vezényelték le többek közt a Daybreakerst és az időhurok című sci-fit is, erre most ők is előjönnek karrierjük legrusnyább darabjával. Azon sem csodálkoztam volna, ha félálomban rendezték volna meg az egészet, olyan siralmas és bárgyú lett az összhatás.

Nem értem, hogy egy olyan tehetséges színész, mint Tobin Bell mi a fittyfenét is keres még itt. Én a helyében még addig hagytam volna ott a süllyedő hajót, amíg arra lehetőség van.

Összegezve, a legújabb Fűrész film garantáltan ott lesz nálam az év 10 legrosszabb filmje között. Éreztem én, hogy nem lesz egy nagy eresztés, de ez még annál is ezerszer rosszabb, mint amire számítottam. Tobin Bell csak égeti magát, az egész alapötlet kifulladt úgy a 3.epizódra, ez a film még arra is kevés, hogy előétel legyen. Ez egy katasztrófa, jobb szót nem is érdemes keresni rá. Csak remélem, hogy ez volt az utolsó rész, és most már tényleg vége. Még szégyenből is megárt sok. Márpedig abból a Fűrész szériának jócskán kijutott a 4.rész óta…

 

Pozitívumok:

 

-kicsit kevésbé öncélú

-egész jó tragikomédia lenne….

 

Negatívumok:

 

-...csak a műfaja horror

-nevetséges karakterek

-bugyuta az egész

-erőltetett fordulat

 

Értékelés:25%

 

Ha tetszett a kritika, akkor kövesd az oldalt a Facebookon is!

 

 
 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

Sniffany felnõtt meséi, képei és aktuális posztjai a blogon:)    *****    Magyarország legnagyobb Demi Lovato rajongói oldala a 28 éves énekes-színésznõrõl!    *****    Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és remake sorozatait! - SKAM - Egyre több magyar feliratos tartalommal!    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és egyéb írásai a blogon    *****    Sniffany esti meséi III. - Pornóellenzõk, goa, ketamin    *****    Hamar itt a KARÁCSONY,minél elõbb rendeljetek születési horoszkópot saját illetve szeretteitek részére, hasznos ajándék!    *****    Édes kishúgom, Anna - új epizód a tiltott szerelem története folytatódik :)    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek eligazodni, a látottakkal kapcsolatban. Hívj    *****    Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...    *****    Részletes személyiség és sors analízis, 25-30 oldalas+3 év elõrejelzés. A megrendelés után a konzultáció ingyenes. Katt!    *****    Nagyon részletes születési, párkapcsolati, fogamzási és gyermektervezési horoszkóp, biotérkép elemzés, itt az oldalon!!!    *****    A Faun és a három Nimfa története - új novella a blogon. :)    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, képek, Underground írások,Sniffanytól.    *****    Cipõ-csizma extra all mix 1650 helyett 495.-Ft/kg - Jelmez 1-2 o. 1400 helyett 990.-Ft/kg 1-2 napos szállítási határidõ    *****    LAMOUR NAPOK -10-40% KEDVEZMÉNNYEL! SZEREZD BE KEDVENC ÁSVÁNY- VAGY DIVATKARKÖTÕIDET, ÉKSZEREIDET! ANGYALI AJÁNDÉKOK...    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei, versei az új blogban:)    *****    MYBOOKCLUB - Könyvismertetõk - MYBOOKCLUB    *****    Halloween mix-ek és Jelmez mix-ek már 500.-Ft/kg-tól 1 zsák 15-18 kg gyors 1-2 napos szállítási határidõ    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)