A Kritikairoda
Kritikák

Toplista: a Coen testvérek legjobb filmjei

2017.09.27. 18:00, Bogár Bence
Klasszikusok klasszikusok hátán.

 

Joel és Ethan Coen számos kimagasló filmet rendezett meg, kezdve 1984-es bemutatkozásuktól. Ezért pedig nagyon nehéz feladat volt ezek közül az 5 legjobbat kiemelni, így talán minden eddiginél megosztóbb lista következik majd. Lehet, hogy klasszikusokat kellett kihagynom- de csak azért, hogy más klasszikusok bekerülhessenek. Elvégre ők aztán tényleg nem készítettek még rossz filmet.

 

5.) Arizonai ördögfióka (1987)

Egyszerűen nem tudtam kihagyni a remek humora és a még annál is hatalmasabb szíve miatt. Nem túl korhatáros, inkább lazább móka, de az Arizonai ördögfióka bizony egy remek munka, tele egyedi vonásokkal. Nicolas Cage pedig élete egyik legnagyobb alakítását hozza.

 

4.) Fargo (1996)

A Fargo is egy hatalmas klasszikus, azóta már több évados sorozat is készült belőle. A története végig érdekes és fordulatos, valamint nem utolsósorban elképesztően stílusos is lett. William H. Macy pedig már itt is tehetségét bizonyította, jóval a Shameless előtt.

 

3.) Llewyn Davis világa (2013)

Az egyszer szent, hogy a Coen testvérek filmjeiben a korrajz is kifogásolhatatlan. Ugyan a történet nem fedi a valóságot, Llewyn Davis soha nem létezett, de ennek ellenére is remek. Nagyon király zenék vannak benne, valamint ugye a nagybetűs hangulat. Klasszikus lett.

 

2.) Nem vénnek való vidék (2007)

A film egy nem mindennapi, véres és fordulatos krimi, mondhatni hogy egy Coen "best of" válogatás, melyet egész egyértelműen öröm nézni. Nem csak hogy fordulatos, de mellette meglepő, fondorlatos és fontos darab is. Nyugodtan mondhatni, hogy mestermunka.

 

1.)  Az ember, aki ott se volt (2001)

A testvérek egyik legambiciózusabb darabjukban fogták a noir műfajt és tökéletesre csiszolták: a film ugyanis végig fekte-fehér, de mellette zseniális élmény is. Kell hozzá agymunka, de kötelező néznivaló. Billy Bob Thornton is hatalmasat játszik.

 

Egyetértesz, vagy kevésbé? Írd meg kommentben!

Ha tetszett a toplista és szeretnél még hasonlókat, akkor nyomj alul egy kedvelést és kövesd az oldalt a Facebookon is! 

 
 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar feliratos tartalmak! - SKAM    *****    Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Nagyon kedvezõ asztrológiai megrendelés! Születési horoszkóp+3éves elõrejelzés+konzultáció,csak 3000 Ft. Kattints várlak    *****    Ajándékozz kézmûves terméket Marilona Ékszerekbõl. Biztosan találsz megfelelõt, Valetin, esküvõ, szüli és névnapokra.    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, haul, blogtippek)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBEAUTYSALON - A szépség és egészségteremékek, amiket használok, és kedvezményesek. - MYBEAUTYSALON    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBOOKCLUB - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - MYBOOKCLUB    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan! Debrecen, befektetési ingatlanok várnak! Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan!    *****    KÖNYVCLUB - VÁSÁRLÁS, OLVASÁS, AJÁNLÁS, KRITIKA - KÖNYVCLUB