A Kritikairoda
Kritikák

Trónok Harca 7.évad

2017.08.29. 22:57, Bogár Bence
Itt a tél, hulla a hóban.

 

 

A széria történetének életében először történt meg az, hogy ennyit késett egy évad az eddigiekhez képest. Ráadásul a megszokott 10 epizódnál is hárommal kevesebbet kapunk, az HBO azonban megnyugtatta a nézőket, hogy a minőséggel továbbra sem lesz probléma, sőt. És mit mondjak, nem hazudtak: a negyedik évad óta nem találkoztam ennyire remek szezonnal.

Igaz, hogy rövidebb mint az eddigiek, de a törődés az határozottan meglátszik a produkció minden egyes percén. Mondjuk, csodálkoztam is volna, ha nem így lesz.

Alapvetően azt is tudnám mondani, hogy ezen hét rész a találkozások évadja volt. Tulajdonképpen ezzel ágyaztak meg az elkövetkezendő hat epizódnak, ami után a sorozat garantáltan véget fog érni.

Jon és az északiak továbbra is azt próbálják meg kitalálni, hogyan győzzék le a mások hatalmas seregét, ami egyre inkább közeledik. Észak királya úgy dönt, hogy szövetséget kellene kötni Daeneryssel, hogy elejét vegyék a még nagyobb katasztrófának. Közben Deresben is egyesül végre a Stark család (mármint a megmaradt tagok), ez azonban komoly érzelmi vitákkal kecsegtet. Közben Királyvárban Cersei is arra készül, hogy eltörölje ellenségeit. Ha ez a három csoport nem fog össze, akkor vélhetően a mások győzedelmeskednek egész Westeros felett…

Alapvetően, az évaddal nagyon meg vagyok elégedve, majdhogynem hibátlan lett az összes rész. Nagyon látszik, hogy nem spórolt az HBO, mivel minden rész úgy néz ki, mint hogyha egy igényesen elkészített filmet néznénk.

Az előző évadban is volt egy hatalmas és látványos esemény (A fattyak csatája), most meg szinte minden egyes részre jut egy ilyen fajsúlyos esemény. Az látszik, hogy minden eddiginél közelebb van már a vége, mert hogy egy kicsit kapkodtak azért.

Az évadnak tulajdonképpen egyetlen hibája van csak: az, hogy egy kicsit meg lett keverve az idővonal. Hollók fontos üzenetekkel nagyon hamar célba érnek, néha túl gyorsan jön a segítség, a legutolsó pillanatban, ráadásul néhány karakter egy fél epizód alatt tesz meg egy földrésznyi távot. Persze meg kell érteni, hogy az idő sürget, s ezen negatívumokon túl nem is találtam semmi hibát az évadban.

Tehát alapjában véve a hetedik szezon is nagyon alapos, profi, olyan színvonal, amit az HBO csatornától már megszokhattunk. Illetve, szerintem a negyedik évad óta nem volt olyan jó évad, mint most. Ez pedig nem semmi dolog.

 Remekül építették össze a különböző cselekményszálakat, amire már évek óta vártunk. Daenerys összefut Jonnal? Pipa! S ez még csak a jéghegy egyik csúcsa. A karakterek továbbra is érdekesek, a színészek meg úgy játszanak, ahogy az eddigi évadokban is: zseniálisan. Az évadzáró pedig olyan szinten profi volt, hogy az az epizód tőlem egész biztosan megilleti a maximális pontszámot.

Arra pedig fel kell készülni, hogy a következő évad még ennél is jobban kikezdi majd a nézőt, nem csak érzelmileg, hanem minden szempontból is. A nagy háború már itt van, habár abban biztos vagyok, hogy egy évig még biztosan nem kapunk sajnos új epizódokat.

Ebben az évadban is hullottak a szereplők, habár nem feltétlenül a legtöbbet képernyőn lévők közül, de az évadzáróban egy olyan fogaskerék hullott ki a karakterek közül, aki a maga módján már az első évad óta kuszálta össze a szálakat. Remélem, ezzel még nem mondtam sokat…

Összegezve, a Trónok Harca 7.etapja egyben a sorozat egyik legjobb évadja is. Nem csak hogy látványban még veri a legtöbb filmet is, de mellé még a karakterekkel és a fontos eseményekkel is rengeteget foglalkoztak. A színészek pedig hatalmasat alakítottak. Most már nagyon érződik, hogy lassan itt a vége, de ha így folytatják, a Trónok Harca tényleg a number one sorozat lesz az összes közül. Addig is, már nem csak közeledik a tél, hanem egyenesen itt is van…

 

Pozitívumok:

 

-remek látvány

-fantasztikus karakterek

-az évadzárás

-a sárkányok akcióban

-kiváló hangulat

 

Negatívumok:

 

-pár logikai baki

 

Értékelés:95%

 

Ha tetszett ez a kritika, s szeretnél még hasonlókat, akkor nyomj alul egy kedvelést és kövesd az oldalt a Facebookon is!

 

 

 

 

 
 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

Sniffany felnõtt meséi, képei és aktuális posztjai a blogon:)    *****    Magyarország legnagyobb Demi Lovato rajongói oldala a 28 éves énekes-színésznõrõl!    *****    Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és remake sorozatait! - SKAM - Egyre több magyar feliratos tartalommal!    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és egyéb írásai a blogon    *****    Sniffany esti meséi III. - Pornóellenzõk, goa, ketamin    *****    Hamar itt a KARÁCSONY,minél elõbb rendeljetek születési horoszkópot saját illetve szeretteitek részére, hasznos ajándék!    *****    Édes kishúgom, Anna - új epizód a tiltott szerelem története folytatódik :)    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek eligazodni, a látottakkal kapcsolatban. Hívj    *****    Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...    *****    Részletes személyiség és sors analízis, 25-30 oldalas+3 év elõrejelzés. A megrendelés után a konzultáció ingyenes. Katt!    *****    Nagyon részletes születési, párkapcsolati, fogamzási és gyermektervezési horoszkóp, biotérkép elemzés, itt az oldalon!!!    *****    A Faun és a három Nimfa története - új novella a blogon. :)    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, képek, Underground írások,Sniffanytól.    *****    Cipõ-csizma extra all mix 1650 helyett 495.-Ft/kg - Jelmez 1-2 o. 1400 helyett 990.-Ft/kg 1-2 napos szállítási határidõ    *****    LAMOUR NAPOK -10-40% KEDVEZMÉNNYEL! SZEREZD BE KEDVENC ÁSVÁNY- VAGY DIVATKARKÖTÕIDET, ÉKSZEREIDET! ANGYALI AJÁNDÉKOK...    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei, versei az új blogban:)    *****    MYBOOKCLUB - Könyvismertetõk - MYBOOKCLUB    *****    Halloween mix-ek és Jelmez mix-ek már 500.-Ft/kg-tól 1 zsák 15-18 kg gyors 1-2 napos szállítási határidõ    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)