A Kritikairoda
Kritikák

A setét torony

2017.08.07. 21:51, Bogár Bence
Fény a Setétség ellen.

 

 

Stephen King egyik leghíresebb regénysorozata kétséget kizáróan a Setét torony. A számos kötetet megélt fantasy-kaland azóta is számos olvasó kedvence lett.

A film már régóta érlelődött magában, például még bő 10 évvel ezelőtt J.J. Abrams akarta megvalósítani. De valahogy mindig közbejött valami, így egészen mostanáig kellett várnunk arra, hogy a mozikban is megelevenedjék a Harcos és a Fekete ruhás csatája.

A történet kezdetén láthatunk egy 15 éves fiút, akit furcsa rémálmok és jelenések gyötörnek. Nem is sejti akkor még, hogy mindez valóság. A Harcos, Roland (Idris Elba) ugyanis egy másik világban tényleg harcban áll a Fekete ruhás emberrel (Matthew McConaughey). A tét pedig hamarosan az emberiség sorsa is lesz. Ugyanis a Fekete ruhás célja az, hogy a Setét torony, az univerzum bástyájának ledöntésével ördögi démonok seregét zúdítsa az összes létező világra…

Alapvetően, így leírva ez a történet sokak számára furcsa és elképesztő lehet, s ez tulajdonképpen igaz is. Egy több kötetes fantasy szériát egy filmben lehetetlen dolog lett volna vászonra vinni, így az alkotók úgy döntöttek, hogy inkább csak a regények alapjául szolgáló világot és pár karaktert emelnek át. Így a filmet nyugodtan tekinthetjük inkább laza adaptációnak és folytatásnak is egyszerre. Megmondom őszintén, hogy Stephen King az egyik kedvenc íróm. Számos művét olvastam már, de a Setét torony sorozat eddig kimaradt, habár most már mindenképpen tervben van. Mindenesetre, arra akarok most kilyukadni, hogy a film a könyvek ismerete nélkül is élvezhető, szóval voltaképpen bárki megnézheti.

Mondjuk az nem volt egy jó ötlet, hogy a játékidő mindösszesen csak másfél óra, ami egy ilyen film esetében nagyon kevés. Mert a Setét torony alapvetően egy nagyszabású, epikus fantasy lenne, de ez a 90 perc felért a szememben egy gyomrossal. Nem tudom, hogy ki akarta ennyire rövidre venni a dolgokat, de én az egész szakmából kirúgnám, annyi szent.

Gondoljunk bele: egy Harry Potter vagy Gyűrűk ura rész működött volna 90 perces játékidővel? Hát persze hogy nem.

Térjünk rá a másik dologra: mi ez a korhatárbesorolás? Stephen King összes regénye inkább az érettebb, felnőtt rétegnek ajánlott. Amiket olvastam tőle, egyiket sem ajánlanám egy 13 évesnek. Ehhez képest a Setét torony amerikában PG-13 besorolással futott, ami nem éppen egy olyan dolog, amit én megengedtem volna. Főleg, hogy állítólag a regények is sokkal horrorisztikusabbak egy délutáni matinénál.

Alapvetően én a legtöbb írásomat mindig a pozitív dolgokkal kezdem, most azonban azért nem így tettem, mert azt akarom kiemelni, hogy ezen negatív dolgok nem lettek volna, akkor simán beszélhetnénk egy 80 vagy akár 90 pontos filmről. Mert egyébként a többi dolog működik is.

A világ, amiben játszódik, érdekes és nem mindennapi, már ebből látom hogy King nagy műgonddal alkothatta meg. Nem átlagos egy fantáziavilág, melyben annyi a lehetőség, hogy öröm lenne még több időt tölteni benne. Meg aztán ott vannak a karakterek, akik érdekesek, eltérőek és tényleg valós motivációkkal is rendelkeznek. Ezeket is kibonthatták volna jobban, azonban így is elégedett vagyok, mert érdekesek a szereplők, akikkel együtt is lehet érezni. A látvány elég jó, ahhoz képest is, hogy elég kevés pénzből hozták össze. Ez azonban a legtöbbször nem is igazán látszik meg, mert profi a külcsín: nem csak eredeti a műfajon belül, de még ötletes is.

A színészek is nagyon jól játszottak. Idris Elba (Thor filmek) érdekes mint a főszereplő Roland, még ha állítólag a regényekben nem is ilyen külsőre. De szerintem jó választás volt ő, mert elég jó munkát végez. Matthew McConaughey pedig nagyon laza és badass mint a főgonosz, szerintem erre a szerepre ő a legjobb választás.

Összegezve, ezért is vagyok bajban a filmmel. Egy kis csiszolgatással olyan ütős lehetett volna, hogy az elmúlt évek legjobb fantasyja is lehetne. De ez a játékidő kevés, méghozzá fájdalmasan. Meg nem értem, hogy ha az alap egy King könyv, akkor mégis mi értelme van a gyerekbarátabb megközelítésnek? Pedig a látvány jó, nem is kicsit, sőt még a karakterek és a megalkotott univerzum is több mint érdekfeszítő. A színészekre sincs semmi panaszom. Lehetett volna mérföldekkel jobb is, de a Setét torony a maga 90 percével azért így is megmaradt egy könnyű, de szórakoztató nyári blockbustlernek. De egy jóval hosszabb Rendezői Változat kellene, méghozzá nagyon.

 

Pozitívumok:

 

-remek karakterek

-jó látvány

-McConaughey és Elba

 

Negatívumok:

 

-fájdalmasan rövid

-túl gyerekbarát

 

Értékelés:65%

 

 

 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

Halloween mix-ek és Jelmez mix-ek már 500.-Ft/kg-tól 1 zsák 15-18 kg gyors 1-2 napos szállítási határidõ    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Lilith Megéhezik 4 - Az Apáca Show,a fantasy új epizódja elérhetõ    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, eszmefuttatások. Underground írások,Sniffanytól.    *****    BLACKPINK NEWS • Gyere és ismerd meg a világ egyik legismertebb és legnépszerûbb dél-koreai bandját, a BLACKPINK-et!    *****    LEPD MEG MAGAD VAGY SZERETTEDET EGY KÜLÖNLEGES MANDALÁVAL, VAGY ÁSVÁNYÉKSZERREL! RENDELÉS ÜZENETBEN VAGY AZ OLDALON!    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    IGAZÁN DÖGÖS ÉS EGYEDI SZERETNÉL LENNI? 10-20% CSAK MA MINDEN ÁSVÁNYKARKÖTÕRE, GYÖNGYKARKÖTÕRE, MEDÁLRA! NÉZD MEG FB-OT!    *****    "Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...