A Kritikairoda
Kritikák

Tűnj el

2017.04.13. 16:58, Bogár Bence
Idegelés, terror és rasszizmus.

   

 

A horror az egyik legmegosztóbb műfaj már nagyon régóta. Volt azonban február környékén egy olyan film Amerikában, mely meglepően nagy nézettséget szerzett. Elég nagy csodának bizonyult, hisz rövid időn belül nem csak hogy visszatermelte, de meg is többszörözte azt a csekélynek mondható összeget, amibe került. Nem csak a közönség, de a kritikusok is imádták, egy pár helyen annyira magas pontszámot kapott, ami már a megkérdőjelezhető kategóriában van. Ha ez nem lett volna így, akkor biztos, hogy nagy ívben elkerüli nálunk a mozikat. Azonban a közönség mostanában egyre nyitottabb a horror műfajra nézve is, ezért aztán pár nap múlva mindenki meggyőződhet a filmszínházak egyikében arról, hogy milyen is az a film, mely ennyire felkeltette az amerikai közönség figyelmét.

A történet átlagosan, de legalább érdekfeszítően indul. A középpontban egy lány és annak néger barátja áll. Úgy döntenek, hogy elérkezett annak az ideje, hogy meglátogassák a lány szüleit. Akik elsőre kicsit furcsán viselkednek, de aztán később majd úgy tűnik, mintha nem lenne minden rendben velük. Később kiderül, hogy jó pár fekete tűnt el azon a környéken, ami további kérdéseket vet fel…

Ha valaki ezt most elképzeli, akkor akár ki is találhatja az egyik legfontosabb dolgot, de valószínűleg csak félig. Kérem szépen, lesznek itt fordulatok, de talán nem olyanok, mint amire először számítani lehetne. A Tűnj el ugyanis semmilyen szempontból sem nevezhető egy átlagos horrornak.

Ha csak a benne ábrázolt brutalitást vagy feszültséget nézzük, akkor akár még azt is lehetne rá mondani, hogy inkább egy erősebb thriller. De ha valaki belegondol a dolgokba, s úgy vizsgálja azokat, akkor sokkal inkább nézhetjük horrornak ezen a módon. Maradjunk inkább annyiban, hogy a film két, egymáshoz nem ritkán közel eső műfaj határán egyensúlyozik. Ez azonban egyáltalán nem tekinthető problémának.

Feszültségkeltés terén nagyon jeleskedik a film, talán ez a része lett a legjobban eltalálva mind közül. A főszereplő teljesen úgy érezheti, hogy egy árva pillanatig sincs biztonságban, s voltaképpen nem tévedett nagyot. Az már megint egy másik kérdés, hogy forradalomról, műfajújításról, vagy akár annak szándékáról még csak szó sincs. Nem szabad félreérteni, a Tűnj el teljesen jó filmnek bizonyul, de mégis… Ahhoz, hogy ennyire kimagasló legyen, nem kellene elég egyértelműen kiemelkednie a tömegből? Ezt pedig nem feltétlenül teszi meg, megelégszik azzal, hogy jól felmondja a leckét, bár ebben tényleg nem lehet nagy hibát találni.

A történet egy kicsit átlagosnak tűnik először, a probléma csak az, hogy jó darabig az is fog maradni. Az első órában még csak az építkezés zajlik, ami ugye tényleg érdekes, de lehetett volna ezt azért egy hajszálnyival eredetibben is csinálni. Azonban a horror műfaj soha nem a túlzottan eredeti dolgokról volt híres, ez a dolog talán ennek a ténynek is betudható. Mert az atmoszféra és a hangulat valóban telitalálat lett, de úgy ahogy van. Akármelyik pillanatban történhet itt valami rossz. A főszereplő csak egy dolgot visz állandóan magával, mégpedig a nyugtalanságot. Mert itt talán senki nincs teljesen biztonságban.

A film egyébként nem is kicsit elborult lett. Ezzel nekem egyáltalán nem volt bajom, ezen a téren legalább lehet mondani, hogy messzebb nem is állhatnának az átlagostól. A film teli van szatirikus elemekkel is, ami inkább előny, s nem hátrány. Olyan témák is előtérbe kerülnek majd hosszabb-rövidebb ideig, mint például a rasszizmus, sőt ez épp a központi témák egyike.

Talán ezért is szerethették annyira odaát a filmet. Mert nem csak egy egyszerű horrorfilm, hanem több is annál. Más kérdés, hogy a hibátlantól még ezekkel együtt is nagyon távol áll. Azt azonban nem tagadom, hogy egy jó élményről van szó.

Mint mondtam, nem is kicsit elborult, ezért aztán nem is való mindenkinek, még a műfaján belül sem. Szerintem kellett rá az a 16-os karika, amivel hazánkban „jutalmazták”. Nem félreérteni, álmatlan éjszakája biztos, hogy nem lesz tőle senkinek sem, azonban kisebbeknek nem feltétlenül ezt kell választani, mint délutáni program. Főleg, hogy így a filmnek egyes üzeneteit nem is feltétlenül értenék meg, ami ugye megint hátrány.

A lezárás nem kiemelkedő, de minezzel együtt is jó lett. Érdekesség, hogy DVD-n érkezik egy alternatív lezárás. Ezt túl sokkolónak találták ahhoz, hogy a mozikban is lemenjen, ami azért már nem kis szó. Mindenféleképp kíváncsi vagyok arra, hogy a filmet elkészítő őrült elméknek ezúttal mi is juthatott eszébe.

A színészek kifejezetten jól végzik a munkájukat. Elég valószínű, hogy nem lesz itt Oscar-díjas alakítás, mert azért nem az a kategória, de a feladatukat teljesen jól végzik. Daniel Kaluuya, a főszereplő sem okozott csalódást. Őt nem is olyan régen láthattuk Dennis Villeneuve filmjében, mely Sicario névre hallgat. Azt is érdemes lehet pótolni, mert izgalmas és nem mindennapi darab.

De azt, hogy nem mindennapi, erről a filmről is teljesen nyugodtan ki lehet jelenteni. Van benne egy kis horror, egy kis misztikum, egy kis túlélős rész is, néha abszurdabb és különlegesebb dolgokkal. Ezek összessége miatt a film pedig nagyon kellemesen elszórakoztatja a nézőket. Nagy túlzás lenne azt mondani, hogy hibátlan, vagy hogy van itt bármi forradalmi. De mindezzel együtt is kifejezetten elégedett vagyok, mert nem egy rossz film a Tűnj el.

Összegezve, ha valaki szereti a nem szokványos horrorokat, itt kifejezetten jól fog járni. Azonban semmi új vagy formabontó nincs. Viszont a meglévő elemeket jól használják fel, ezért még azt is meg lehet bocsájtani nagy nehezen, hogy kicsit lassan indul. A befejezés viszont jó lett, de talán az alternatív, DVD-s lezárás még hozzátehet a pontszámhoz. (Vagy akár csökkenhet is miatta, sajnos ez is opció.) A Tűnj el jó szórakozás. Kellemesen abszurd vagy rejtélyes, ráadásul több mint egy sima horror. Jól összerakott és stílusos film, egy esélyt legalább megérdemel mindenkitől. De aztán nem meglepődni, ha jóval többet ad egy kis átlagos ijesztegetésnél!

 

Pozitívumok:

 

-érdekes alapfelvetés

-jó színészek

-abszurd, nem szokásos

-remek atmoszféra

 

Negatívumok:

 

-lassú kezdés

-kevés újdonság a műfajon belül

 

 

Értékelés:75%

 

 

 

 

 

 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar feliratos tartalmak! - SKAM    *****    Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Nagyon kedvezõ asztrológiai megrendelés! Születési horoszkóp+3éves elõrejelzés+konzultáció,csak 3000 Ft. Kattints várlak    *****    Ajándékozz kézmûves terméket Marilona Ékszerekbõl. Biztosan találsz megfelelõt, Valetin, esküvõ, szüli és névnapokra.    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, haul, blogtippek)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBEAUTYSALON - A szépség és egészségteremékek, amiket használok, és kedvezményesek. - MYBEAUTYSALON    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBOOKCLUB - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - MYBOOKCLUB    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan! Debrecen, befektetési ingatlanok várnak! Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan!    *****    KÖNYVCLUB - VÁSÁRLÁS, OLVASÁS, AJÁNLÁS, KRITIKA - KÖNYVCLUB    *****    Téged is vár a Darius Lovasközpont! Csatlakozz hozzánk, alapíts istállót és versenyezz a lovaiddal!