A Kritikairoda
Kritikák

Apák és lányaik

2017.04.01. 15:11, Bogár Bence
Melankólia mesterfokon.

    

 

 

 

A filmet nagyon divat volt lehúzni szinte mindenhol, de vajon jogosan? Erre nem lehet egészen egyértelmű választ adni, hisz a stílus, amit ez a darab használ, egész egyszerűen nem lehet mindenkinek kedvence. Mindenesetre, szerintem még ezzel együtt is alapos túlzásba estek, akik a kelleténél jobban lehúzták. Igaz, hogy az Apák és lányaik közel sem hibátlan, de ennek ellenére is jó film marad szerintem.

A történet két idősíkon fog zajlani. Az egyiken, a régebbiben megismerhetjük Jaket (Russel Crowe), egy Pulitzer-díjas írót, akinek szembe kell néznie problémáival, miután elveszíti feleségét egy autóbalesetben, s így kislányával (Amanda Seyfried) magukra maradnak. A másik idősíkon az előbb említett (kis)lány a főszereplő, de itt már eltelik jó pár esztendő, itt már 30 éves Katie. Az ő élete sem problémamentes, s múltja démonaival is kénytelen szembeszállni.

Szerintem a történet teljesen rendben van. Szépen, folyamatosan mesélik el a dolgokat. Azért jár leginkább az elismerés, mert ügyesen tudnak váltogatni a két szál között. Mindig éppen annyi időt töltünk az egyikben, hogy az egyáltalán ne váljon unalmassá. Szerencsére mindig lehet tudni, hogy éppen hol vagyunk az idővonalban, így arra nincs sok esély, hogy valaki összekeverje a történéseket. A történet maga voltaképpen egyszerű, de ezt nem kifogás gyanánt írom le. Szerintem semmi értelme nem lett volna bonyolítani a dolgokat, legalább mindig egyértelmű, hogy mi is történik.

Igazság szerint, nagyon is szükség volt erre a filmre. Egy olyan storyt mesél el, ami akár meg is történhetett volna. Van benne minden összetevőből egy kevés, s úgy látszik, ez a siker receptje. Ha kell, elszomorítja a nézőt, de ha arra van szükség, akkor meg is tudja nevettetni. Alapvetően, a drámai részek nagyon is működnek. Leginkább az első, ’80-as években játszódó szálban a legjobban, de az azt követőben sem válik túlzottan giccsessé. De ha választani kellene, hogy melyik idősík lett jobb, akkor egyértelműen az elsőt mondanám, mert nagyon profi lett.

A néző a baleset után szó szerint belecsöppenik apa és lánya mindennapjaiba. Szerintem ezek a jelenetek nagyon jól lettek összerakva. Nem kell semmi szokatlanra gondolni, de a maguk egyszerűségében nagyon is működnek. Természetesen a későbbi történések sem lettek rosszak, de ott azért majd kell egy kis idő, hogy beinduljanak a dolgok.

Ennek ellenére is azt mondom, hogy fontos filmről van szó. Ez a darab nem próbál meg minden nézőjének tetszeni, de ezzel nincs is sok gond. Nagy előnyben lesznek azok, akik kedvelik a melankolikus hangulatot. Ha valaki viszont nem kedveli, akkor lehet hogy egy kicsit bajban lesz. De nem ezekkel a dolgokkal kell elsősorban foglalkozni, sokkal inkább hagyjuk, hogy berántson a film. Mert szerintem pontosan ezt teszi.

Persze rá lehet fogni, hogy kicsit hatásvadász, mert ezt azért teljes egészében mégsem lehet letagadni. Ugyanakkor, hiába az, ha ezek mellett valahogy azt veszi észre a néző, hogy mégis működik. Jó látni, hogy a mai agyatlan világban még készülnek ilyen filmek. Olyanok, melyek a maguk egyszerűségével próbálják megszerettetni magukat. Nem kell semmit sem a végtelenségig bonyolítani, erre nagyon jó példa az Apák és lányaik.

Eddig az írás után akár még azt is lehetett hinni, hogy egy családi filmről van szó. Ez valamennyire tényleg így van, azonban nem teljesen. A 16-os kör egyből szemet szúrhat, hogy akkor mégis mit keres ott? Talán jogos volt a döntés, talán nem, ki tudja. Nem az én dolgom eldönteni, de azért tényleg nem egy délutáni matiné, annak ellenére sem, hogy egy érzelmes darabról van szó. Amerikában is R volt a besorolása, lehet hogy egy alacsonyabb kategóriával több nézőt is be lehetett volna vonzani, de szerintem ez a megoldás sem volt rossz. Attól még, hogy szívmelengető a film, foglalkozhat komolyabb témákkal is.

Mindebben természetesen benne vannak a remek színészek is. A legjobb szerintem Russel Crowe (Gladiátor, Rendes fickók) volt, elképesztően jól játszotta az apa karakterét. De nem csak ő volt jó formában, hanem Amanda Seyfried is. Kettejüknek ráadásul nem is ez az első közös filmje, hisz szerepeltek anno a Nyomorultak című filmben, amiben Hugh Jackman volt a főszereplő. Elég fontos szerepet kap még Aaron Paul (Breaking Bad, Központi hírszerzés) is, bár hogy kit is, az enyhén szólva spoileres lenne. Ő is jól játszik, szerepével kapcsolatban pedig egyenlőre elég annyit tudni, hogy a későbbi szálban fog majd megjelenni.

Persze mint film, úgy az Apák és lányaik sem a hibátlan kategória. Való igaz, hogy jó ez a két idősíkon játszódó cselekmény, bár lehet hogy elég lett volna az első is. A legnagyobb puskapor egyértelműen abban van, pedig az azt követő sem rossz, sőt. Mindenesetre, ezeket a részeket Russel Crowe olyan profizmussal viszi el a hátán, hogy az valami elképesztő. Lesz majd itt pár emlékezetes jelenet, komolyabb spoilerek nélkül: még azt is láthatjuk, hogy a csalódott férfinak mi a véleménye a könyvkritikusokról, miután azok leszólták legújabb írását.

Az atmoszférát nagyon jól megteremtettél szerencsére, s ehhez általában jó kivitelezés is párosul. Mondjuk valamennyire tényleg hatásvadász és nem titkolt célja volt egyes jeleneteknek, azonban az ilyen fajta filmekben ma már ez szinte elkerülhetetlen. Voltak egyébként, akik egy szappanoperához hasonlították a filmet, de szerintem ebben egyáltalán nem volt igazuk. Sokkal inkább van szó egy nagyon jól felépített és lassan, de biztosan haladó, megható történetről.

Összegezve, az Apák és lányaik nem egy hibátlan film, de valószínűleg semmi sem az. Egy kicsit hatásvadász, egy kicsit valóban ki akar csikarni a nézőből egy könnycseppet vagy egy őszinte mosolyt, azonban mindezt olyan természetességgel teszi, hogy az alig tűnik fel. Russel Crowe zseniálisan játszik, de a többiekkel sincs semmi gond. A történet pedig egyszerű, de talán pont ezért működik. Nincs itt semmi forradalmi, de az egész film vicces és megható, szerintem aki szereti az ilyesmit, az semmiképp sem fog majd csalódni.

 

Pozitívumok:

 

-Russel Crowe

-egyszerűen jó történet

-vicces és drámai

 

Negatívumok:

 

-hatásvadász tud lenni

 

 

Értékelés:75%

 

 

 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar feliratos tartalmak! - SKAM    *****    Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Nagyon kedvezõ asztrológiai megrendelés! Születési horoszkóp+3éves elõrejelzés+konzultáció,csak 3000 Ft. Kattints várlak    *****    Ajándékozz kézmûves terméket Marilona Ékszerekbõl. Biztosan találsz megfelelõt, Valetin, esküvõ, szüli és névnapokra.    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, haul, blogtippek)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBEAUTYSALON - A szépség és egészségteremékek, amiket használok, és kedvezményesek. - MYBEAUTYSALON    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBOOKCLUB - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - MYBOOKCLUB    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan! Debrecen, befektetési ingatlanok várnak! Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan!    *****    KÖNYVCLUB - VÁSÁRLÁS, OLVASÁS, AJÁNLÁS, KRITIKA - KÖNYVCLUB