A Kritikairoda
Kritikák

Barátom, Róbert Gida

2018.08.09. 20:55, Bogár Bence
Csacsi öreg medvém...

 

A Disney az utóbbi pár évben rájött, hogy nekik nem feltétlenül kellenek új ötletek minden egyes filmjükben, elég néha, ha leporolják régi animációs klasszikusaikat, és azokhoz készítenek élőszereplős feldolgozást.

Van, hogy egy az egyben megkapjuk a régi cselekményét picivel újabb köntösben (pl. tavaly a Szépség és a szörnyeteg), van hogy kiegészítik az ismert történetet (Demóna), tudtommal azonban most döntöttek először úgy, hogy folytatást készítenek egyik ismert animációjukhoz. Mert szerintem a Barátom, Róbert Gida egyértelműen a folytatások táborát erősíti.

A történet főszereplője ezúttal így nem is a Százholdas Pagony népes lakossága, hanem Róbert Gida (Ewan McGregor). Gyerekként az összes idejét lefoglalta a barátaival való „semmittevés” (de még csak véletlenül sem semmit-evés, ahogy láthatjuk is azt az elején), egy nap azonban ott kellett hagynia a számára oly kedves Pagonyt és barátait. Ez a nap akkor jött el, mikor bentlakásos iskolába iratták. Később, elszakadva gyerekkora világától, megismerkedik jövőbeli feleségével (Hayley Atwell), majd a második világégés poklát is megtapasztalja. Hazatérve egy csöppet kiég, és a munkába temetkezik, nincs ideje sem a feleségére, sem a lányára. Kedvenc múltbéli állatkái azonban visszatérnek hozzá, hogy emlékeztessék, mik is az életben az igazán fontos dolgok…

Érdekes egy eset a Barátom, Róbert Gida, azt kell mondani. Ugyan nem egy durva film, itthon is 6-os karikát kapott, mégis azt mondom… ritkán látni filmet, ami ilyen alacsony korhatárral megússza, s mégis helyet kap benne a keserűség. Márpedig helyet kap. Talán sokan nem fogtok egyetérteni velem, de azt mondom, nem kifejezetten gyerekfilmmel van dolgunk.

Amit látunk, az minden korosztály számára tartogat okos mondanivalót és tanulságot. Nevezetes azt, hogy a legfontosabb a család. De nem csak ezt, hanem azt is, hogy az igazi gyerekkort meg kell becsülnünk. Mert csak egy pillanatra nézünk félre, s azt vesszük észre, hogy vége az egésznek, huss, csak ennyit hallunk, s az idő már el is telt. Többet nem igen lehetünk jókedélyűek, és őszintén, tiszta szívből vidámak.

Marad a monoton munka nap mint nap, majd a megkeseredés öregkorra. Már ha nem teszünk ellene, természetesen. A csacsi öreg medve, és a többiek pedig azért jöttek vissza, hogy Róbert Gidával együtt, velünk nézőket is emlékeztessenek arra, hogy a gyerek ott van bennünk legmélyen. S azzal együtt a kedves és vidám évek is. Csak emlékeznünk kell rá.

Tehát, mint látható, alapvetően értékes filmmel van dolgunk. Ennek ellenére természetesen vicces is, 5 és 55 éves ugyanolyan jó ízzel kacagott a poénokon a film megtekintése alatt. Így a filmet tulajdonképpen korosztálytól függetlenül tudom ajánlani, hisz remek szórakozás.

Annyit hozzátennék (csak a szokásos kötelező szőrszálhasogatás a szőrös szívű kritikustól), hogy az eleje egy kicsit kapkodó. De egyébként minden rendben van a filmmel, kedves és szórakoztató is egyben. Ja, meg néha keserű is, mint mondtam. De minden jó ha a vége jó, szóval örüljünk. Róbert Gidának is csak egy kis baráti segítség kellett, s máris maga mögött hagyta az unalmas, kiégéssel teli életét. 

Összegezve, nekem tetszett a Barátom, Róbert Gida. Olyan mozgókép, amit kortól függetlenül bárki élvezhet. Gyerekeknek és „felnőtt gyerekeknek” egyaránt öröm nézni. Ewan McGregor pedig nagyon remekül játszik, látszik hogy örömmel kelti életre a címszereplőt. Maga a film pedig olyan, mint a gyermekkor legszebb pillanatai: a maga egyszerűsége miatt is remek dolog visszagondolni rá.

 

Értékelés:80%

 

Kedveld az oldalt a Facebookon is!

 

 
 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

Sniffany felnõtt meséi, képei és aktuális posztjai a blogon:)    *****    Magyarország legnagyobb Demi Lovato rajongói oldala a 28 éves énekes-színésznõrõl!    *****    Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és remake sorozatait! - SKAM - Egyre több magyar feliratos tartalommal!    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és egyéb írásai a blogon    *****    Sniffany esti meséi III. - Pornóellenzõk, goa, ketamin    *****    Hamar itt a KARÁCSONY,minél elõbb rendeljetek születési horoszkópot saját illetve szeretteitek részére, hasznos ajándék!    *****    Édes kishúgom, Anna - új epizód a tiltott szerelem története folytatódik :)    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek eligazodni, a látottakkal kapcsolatban. Hívj    *****    Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...    *****    Részletes személyiség és sors analízis, 25-30 oldalas+3 év elõrejelzés. A megrendelés után a konzultáció ingyenes. Katt!    *****    Nagyon részletes születési, párkapcsolati, fogamzási és gyermektervezési horoszkóp, biotérkép elemzés, itt az oldalon!!!    *****    A Faun és a három Nimfa története - új novella a blogon. :)    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, képek, Underground írások,Sniffanytól.    *****    Cipõ-csizma extra all mix 1650 helyett 495.-Ft/kg - Jelmez 1-2 o. 1400 helyett 990.-Ft/kg 1-2 napos szállítási határidõ    *****    LAMOUR NAPOK -10-40% KEDVEZMÉNNYEL! SZEREZD BE KEDVENC ÁSVÁNY- VAGY DIVATKARKÖTÕIDET, ÉKSZEREIDET! ANGYALI AJÁNDÉKOK...    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei, versei az új blogban:)    *****    MYBOOKCLUB - Könyvismertetõk - MYBOOKCLUB    *****    Halloween mix-ek és Jelmez mix-ek már 500.-Ft/kg-tól 1 zsák 15-18 kg gyors 1-2 napos szállítási határidõ    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)