A Kritikairoda
Kritikák

Kik élik túl a Végtelen háborút?

2018.04.26. 21:00, Bogár Bence
Sokan nincsenek biztonságban.

 

  Mától végre hivatalosan is a mozikban a Marvel eddigi legnagyobb filmje, ahol talán az egész brancs kevés lesz ahhoz, hogy megállítsa Thanost. Az őrült titán kezdetektől fogva vért és könnyeket ígért, ezt minden bizonnyal be is tartja. Most végigveszem a főbb karaktereket, a mellettük lévő százalékos érték azt jelzi, hogy én menni esélyt látok az adott személy túlélésére.

A spoilermentes kritikám szombaton érkezik a filmről!

 

Vasember: 25%

Tony Stark kalandjával kezdődött minden 10 éve. Vasember trilógiája már 2013-ban véget ért, a karakter számára minden bizonnyal közel a búcsú ideje. Ha nem most, akkor legkésőbb a következő Bosszúállók filmben.

 

Hulk:70%

Azt nem mondom, hogy a zöld monstrum halhatatlan, de piszok nehéz volna eltenni láb alól. Valószínű, hogy Thanos nem tudja megölni, persze semmi sem kizárt. Még annak az ellenkezője sem.

 

Fekete Özvegy:55%

Ő is elég régi motoros, a Vasember 2-ben mutatkozott be. Kiderült nemrég, hogy készülő filmje előzmény lesz, tehát amiatt nem muszáj életben maradnia. Majd a sors, vagy Thanos eldönti.

 

Thor:60%

Az Asgardi isten trilógiája nemrég ért véget. Chris Hemsworth nyilatkozta, hogy szívesen játszaná még karakterét egy darabig, de az előzetesben egyáltalán nem bántak vele kesztyűs kézzel. Majd kiderül.

 

Bucky:50%

Fogalmam sincs, megmondom őszintén. A karakter végleg leszámolt a múltjával, de új alteregója érdekes lehet. Ugyanakkor egy hősi önfeláldozás sincs kizárva, persze ahhoz Kapinak is lesz egy kis szava.

 

Amerika Kapitány:25%

Róla ugyanazt lehet írni nagyjából, mint Vasemberről. Az előzetesben vakmerően állja a sarat Thanossal szemben, de talán épp ez a nagy bátorság lesz a veszte. De remélem nem, így szakállal ritka badass lett.

 

Loki:65%

Thor tesója gyakrabban vált oldalt, mint más az alsógatyáját. Ennek köszönhetően eddig mindent olcsón megúszott, de ezúttal lehet ez lesz a veszte. Thanos biztosan megbüntetne egy esetleges árulást.

 

A Galaxis Őrzői: 100%

Az őrzők harmadik filmje 2020-ban érkezik, ez pedig gyakorlatilag garantálja azt, hogy ezúttal nem kell könnyes búcsút venni tőlük. Az is furcsa lenne, ha nem az egész csapat élne túl a mókát.

 

Doctor Strange:100%

Ő is a fiatal generáció tagja, ez, valamint érkező második önálló filmje pedig szerintem garancia arra, hogy a különc doki nem hal meg. Valakinek át kell vennie majd Vasember helyét, ha beüt a tragédia.

 

Pókember:100%

Már forgatják a csodálatos és közkedvelt szuperhős filmjének folytatását, így ő védettséget élvez. Még pofátlanul fiatal, gyakorlatilag teljes mértékben biztonságban tudhatja magát.

 

Fekete Párduc:95%

Neki is érkezik a második filmje, így Wakanda királya élni fog, egy jó darabig még legalábbis biztosan. Nagyon meglepne ennek az ellenkezője.

 

Skarlát Boszorkány:45%

A testvére már meghalt az Ultron korában, amiért minden bizonnyal fűti a bosszú. Emiatt nem lenne csoda, ha elhamarkodottan cselekedne, ami könnyen a halálához vezethet.

 

Vízió:35%

Ő elég közeli viszonyt ápol az egyik Végtelen kővel, ezért láthatjuk is, hogy nem semmi kínoknak vetik alá. Ez valószínűleg a karakter végét jelentheti, persze csak ha nem lesz iszonyú mákja.

 

Hangya, Sólyomszem és Nick Fury:100%

A kakkuktojások, akik nem halhatnak meg a Végtelen háborúban, hisz nem is szerepelnek a filmben. A jövőre érkező Bosszúállókban már szerepelnek, de itt még nem, ami még teljes védettséget jelent számukra.

 

 

Kövesd az oldalt a Facebookon is!

 
 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Nagyon kedvezõ asztrológiai megrendelés! Születési horoszkóp+3éves elõrejelzés+konzultáció,csak 3000 Ft. Kattints várlak    *****    Ajándékozz kézmûves terméket Marilona Ékszerekbõl. Biztosan találsz megfelelõt, Valetin, esküvõ, szüli és névnapokra.    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, haul, blogtippek)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBEAUTYSALON - A szépség és egészségteremékek, amiket használok, és kedvezményesek. - MYBEAUTYSALON    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBOOKCLUB - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - MYBOOKCLUB    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan! Debrecen, befektetési ingatlanok várnak! Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan!    *****    KÖNYVCLUB - VÁSÁRLÁS, OLVASÁS, AJÁNLÁS, KRITIKA - KÖNYVCLUB    *****    Téged is vár a Darius Lovasközpont! Csatlakozz hozzánk, alapíts istállót és versenyezz a lovaiddal!    *****    Little Corner // portálépítés, portálszépítés, fejlécek, designok és css kódok // Little Corner