A Kritikairoda
Hivatali karácsony

Hivatali karácsony kritika

 

 

 

 

 

SPOILERMENTES

 

Biztosan mindenki látott már nem is egy ilyen stílusú vígjátékot, mint amilyen a Hivatali karácsony. Gondolok itt elsősorban a Másnaposok első részére, mely számomra ezen műfaj legjobbja, még ha ezzel nem is mindenki ért feltétlenül egyet. De ugye mindenki tudja, hogy a pénz nagy úr. Így ott is megszületett a még bőven korrekt második rész, de azt sajnos egy közepes, egyáltalán semmiben nem kiemelkedő harmadik rész zárta. Hát, olyan eset ez, mint ami az Elrabolva trilógiával is megtörtént: ott a harmadik részben nem rabolnak el senkit, a Másnaposoknál pedig a záró daraban nem lesz másnapos senki. Kicsit eltértem a fő témámtól, de hát mit mondjak…

A nem túl acélos történet egy cégről szól, ahol nem a legjobban mennek a dolgok. A céljuk az életben maradás, de ha ehhez az kell, hogy bulizzanak egy (a néző számára nem éppen) jót, akkor azt is megteszik. Természetesen a füves-káromkodós vígjátékok összes kliséjével, valamint egy családi konfliktussal megbolondítva. Hát, tudom hogy ebben a műfajban nem a történet a legfontosabb, de ennél még talán én is jobbat tudtam volna írni. Nem teljesen reménytelen a film, még ezek ellenére sem, csak éppen egy kicsit unalmas, nincs benne semmi, ami az összképet fel tudná dobni egy kicsit. A Hivatali karácsony célja ezek ellenére is az a merészség lehetett, hogy olyan remek státuszt érjen el a bulifilmeknél, mint amilyet Bradley Cooper és csapata 2009-ben. Látszik, hogy valami nagyot akartak alkotni a srácok és a lányok, csak éppen az totálisan félresiklott. Kár érte, az tény, de én már az előzetes után is sejtettem, hogy nem lesz ez a buli olyan nagy szám. Az évszázad bulija meg főleg nem lesz.

Sajnos az utóbbi években nem igazán kaptunk jó karácsonyi filmeket. Ott volt tavaly a Balhé karácsonyra, melyet eléggé lehúzott mindenki, pedig annyira nem vészes a helyzet, csak éppen lehetett volna jobb is, de a korrekt kategóriát azért hozta. Ha pedig az idei mezőnyt nézzük, akkor egyértelműen elmondható, hogy ez a film nem váltotta be a hozzá fűződő elvárásokat, pedig azok nem voltak éppen túl magasak. Nekem legalábbis semmiképpen sem. Én még mindig sokkal, de sokkal jobban tudom ajánlani a Tapló télapó második részét, melyet a legtöbben lehúztak, de én mégis nagyon jól szórakoztam rajta. Ellentétben a Hivatali karácsonnyal, mert itt a felénél már azt vártam, hogy mikor lesz vége.

Pedig ez velem nem sokszor fordul elő, tízből legalább hatszor-hétszer inkább nézném még fél órával tovább a filmet, mint hogy előbb legyen vége. A legdühítőbb az egészben nem is az, hogy a film nem jó, hanem az, hogy jó is lehetett volna. Csak hát eléggé félresiklottak a dolgok. Pedig vannak jobb jelenetek is benne. Az eleje még eléggé jól, mi több viccesen is indul, hogy aztán percről percre lejtmenetbe kapcsoljanak, sajnos. Az elején még azt hittem, hogy ezt a korrekt színvonalat végig tartani tudják, erre tessék, még fél óráig sem sikerül.

Utána is van 1-2 jobban megvalósított jelenet, csak éppen nem túl sok. Mondjuk az alkotók szerintem túl sokszor láthatták a fentebb már említett Másnaposok trilógiát, és úgy gondolták, hogy attól majd sikeres lesz a film, ha itt is lesz benne egy állat. A legrosszabb mégis az, hogy az a csekély rénszarvasos jelenet sokkal jobb, mint az összes többi. Nem tudom, hogy lehetett ilyen lejtmenetbe kapcsolni, de gyakorlatilag egy hús-vér állat simán lenyomja a partiállatokat.

Hát, én ezzel nem dicsekednék, az biztos. Sajnos a legtöbb karakter egyszerűen túl sablonos ahhoz, hogy a sorsuk egy kicsit is érdekelje a nézőt ebben a körülbelül másfél órában. Van itt a rénszarvason kívül is mindenféle állatfajta, partipatkány: lúzer, menő, átlagos, de leginkább színvonalában átlag alatti. A főszereplő, valamint a haverja még a jobbak közé tartoznak, de persze csodát itt sem szabad majd várni.

Ami a színészeket illeti, az ő alakításuk azért talán megüti az átlagos szintet, de tényleg csak azt, annál semmivel sem jobbat. Ehhez az ökörséghez ráadásképpen olyan nagy neveket hoztak össze, mint Jason Bateman (Förtelmes főnökök 1-2), T. J .Miller (Deadpool), vagy éppen Jennifer Aniston (Családi üzelmek). Személy szerint kisebb csodának tartom, hogy ilyen nagy nevek vállalkoztak egy ilyen típusú filmhez, de hát biztos azt hitték, hogy jobb lesz majd a végeredmény. Igazából, szerintem ezzel nem voltak egyedül.

Hogy mégis kinek, kiknek tudnám nyugodt szívvel ajánlani ezt a remekművet? Hát, aki bírja a bulifilmeket, de nem alapelvárása, hogy az jó is legyen, az talán még jól is szórakozhat, de ehhez kisebb fajta csoda kellene, és tényleg nagyon minimális elvárások. Nekem sem voltak túl nagyok, de azért jobbra számítottam, ezt mondanom sem kell.

Következzék most a végértékelés! A Hivatali karácsony alapötlete nem lett rossz, csak éppen a megvalósítás lett az. Kicsit azért sajnálom, mert lehetett volna egy egyedi, tökös vígjáték is, de nagyon nem lett az. A történet egy nagy nulla, mint ahogy karakterábrázolásban sem jeleskednek, de még a bulis részek között is csak 1-2 érdekesebb jelenet akad. A színészek játéka nem rossz, de azért nem is díjgyanús, viszont így is az talán itt a legnagyobb pozitívum. Meg a rénszarvas, természetesen… Mindenesetre, aki egy igazán jó komédiát akar, ne ezt a darabot válassza, mert nagy eséllyel csalódni fog. Addig is, legalább azt láthattuk, hogy ne(!!!) bonyolítsunk le egy céges bulit. Mert ha valaki a filmet követi ebben, ott nagy valószínűséggel hamar unalomba fordulnak majd a dolgok.

 

Pozitívumok:

 

-az eleje egész jól indul

-a rénszarvas, ki messze a legérdekesebb karakter itt

 

Negatívumok:

 

-összecsapott, klisés történet

-unalmas karakterek

-unalmas buli

-elbaltázott poénok

 

 

Értékelés:40%

 

 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar feliratos tartalmak! - SKAM    *****    Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Nagyon kedvezõ asztrológiai megrendelés! Születési horoszkóp+3éves elõrejelzés+konzultáció,csak 3000 Ft. Kattints várlak    *****    Ajándékozz kézmûves terméket Marilona Ékszerekbõl. Biztosan találsz megfelelõt, Valetin, esküvõ, szüli és névnapokra.    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, haul, blogtippek)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBEAUTYSALON - A szépség és egészségteremékek, amiket használok, és kedvezményesek. - MYBEAUTYSALON    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBOOKCLUB - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - MYBOOKCLUB    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan! Debrecen, befektetési ingatlanok várnak! Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan!    *****    KÖNYVCLUB - VÁSÁRLÁS, OLVASÁS, AJÁNLÁS, KRITIKA - KÖNYVCLUB