A Kritikairoda
Bezárva

Bezárva kritika

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SPOILERMENTES

 

 

 

Vannak olyan mozifilmek, melyeknek nincs sok értelmük, de legalább szórakoztatnak. Meg vannak olyanok, melyeknek szintén nincs sok értelmük, de mellette még szó szerint fájdalmat is okoz a nézőknek. Olyan fajtát, melyet látva az alig másfél óra alatt számtalanszor eszünkbe fog jutni, hogy abba kellene hagyni a nézését. Sőt, mi több elég ha annyit mondok, hogy ez egy szimplán felesleges film. Amerikában nagyot hasalt, és nálunk sem tódulnak rá a népek. Az is csoda, hogy bemutatták itthon, hisz megannyi film el sem jut az itthoni mozis premierig.  A végeredményt látva sajnos ez nem is egy nagy csoda. Szerencse, hogy a nép és a kritikusok nem tartották magukban a véleményüket. Legalább mindenkinek az lesz majd az első gondolata, hogy el kell kerülni ezt a filmet.

De el ám, méghozzá nagy ívben! A történet középpontjában Mary, egy gyerekpszichiáter áll. 1 évvel ezelőtt halt meg a férje egy autóbalesetben, de mostohafia sem járt jobban, aki azóta vegetatív állapotban van. Közben eltűnik Mary egyik betege, egy kisgyerek. A dolgokat tetőzi, hogy hatalmas vihar várható, a házban meg mintha szellemek járnának…

Klisés egy story, ezt elhiheti nekem mindenki. Arra számítottam, hogy legalább 1-2 jobb jelenet, érdemi fordulat majd azért akad, de nem. Az is egy hatalmas pofátlanság, hogy a filmet pár helyen horrornak nevezik, de a dolgok ennél távolabb nem is állhatnának a valóságtól. Előre leszögezem, hogy megijedni egészen biztosan nem fog senki sem, de még csak meglepődni sem. Szépen, sorban egymás után kapjuk a történéseket, csak az a baj, hogy az egész mögött látszódik, hogy csak egy dolog miatt létezik: a piszkos anyagiak miatt.

Értem én, hogy a készítők mondjuk nem tudták befizetni a fűtésszámlát, de jobb módot is találhattak volna annál, mint hogy összedobnak egy se füle, se farka, érzelemmentes, buta filmet. Egy olyat, melynek se szíve, se lelke. A lezárást megint nem tudták jól mondani, holott számos klasszikust megpróbál másolni, de úgy belefulladt, hogy arra nincsen kifejezés. Ilyen ostoba módon is nagyon régen loptak az alaphorror Ragyogástól, remélem sokáig nem is lesz rá majd példa.

A történetről tehát el lehet mondani, hogy egy nagy alibi, egy nulla. Komolyan mondom, hogy egy értékelendő fordulatot nem tudok kiemelni, mert egyszerűen nincsenek. Karakterek terén sem jobb a helyzet, semmivel se. A főszereplő, Mary gyakorlatilag nem sok mindent csinál azon kívül, hogy néz előre, és ledarálja a jeleneteket. Mondhatnám, hogy korrekt iparosmunka, de nem az. Mint ahogy egyik karakter, egyik jelenet sem. Ahhoz, hogy több pontot adjak, látnom kellett volna legalább az igyekezetnek egy kis szikráját, mely itt semmilyen formában nincs jelen.

A többi karakterrel sem jobb a helyzet. Sablonos szerepeket látnak el, hasznuk gyakorlatilag nincs is semmi. Azon kívül, hogy néznek egy irányba, nem sok mindent csinálnak. Na, de majd a színészek megmentik a teljes, fatalityhez hasonló bukástól a filmet, nem igaz? Hát, sajnos ez sem talált.

Naomi Watts neve gondolom a legtöbbeknek ismerősen csenghet, ha más miatt nem is, hát legalább ott van a Kör. Mely, ugye egy alapmű a horrorok között, melyet ajánlok mindenkinek, mert nagyon jó, és hé: tényleg ijesztő és remek atmoszférája van. Nem úgy, mint a Bezárva, melynek még a hangulata sincs igazán a helyén. Meg ott a kissrác, ki tavaly a Szoba című zseniális drámában szerepelt. Öcsi, legközelebb passzolj ilyen filmeket, és maradj meg a remekműveknél, jó? A probléma ott gyökerezhetett, hogy azt gondolták, a sikerhez elég pár hirtelen jumpscare, és kész. De attól, hogy időnként egy-egy ilyen bekövetkezik, még nem lesz a film jó, pláne nem horrorisztikus.

De mondjuk akkor, hogy ez egy thriller, mint ahogy a legtöbb helyen azt felsorolták a műfajoknál. Egy jó thriller ismérve az, hogy vérfagyasztó, de úgy, hogy nem mennek át a dolgok a horrorokban látott brutalitásba. Na, a Bezárva cseppet sem egy vérfagyasztó darab. Ennyi negatívum után illene mondani valami pozitívumot is, de e szempontból a nézők nincsenek túlságosan elkényeztetve. Igaz, ami igaz: Naomi Watts egyébként unott alakításában 1-2 alkalommal azért látszik az, hogy egy tehetséges színésznő. Egy olyan, kinek nem egy ilyen D kategóriás szemétben lenne a helye, hanem sokkal jobbakban. Mondjuk, hogy legalább olyan jókban, mint a Kör. De csak és kizárólag annak első része, mert a második sajnos ott sem ért túlzottan sokat. De ami azt illeti, azt a „nehéz” feladatot teljesítette, hogy jobb legyen, mint ez a film.

Igazság szerint sok filmet láttam már idén, de ilyen rosszra nem igazán emlékszem. Év elején volt a Fiú című, gyötrelmes darab, na körülbelül ahhoz tudnám hasonlítani. Tény, ami tény: nálam ez a film benne lesz az idei év 10 legrosszabb darabjában. Sokszor elmondom, hogy alapvetően nem vagyok szigorú az értékeléskor, legyen az játék, film, sorozat vagy éppen könyv. Mindig keresem benne a pozitívumokat a negatívumok mellett, és ok nélkül soha nem húzok le semmit.

De ha egy olyan darabot látok, mint ez, akkor egyszerűen nem tudok szépíteni a dolgokon. Mert nincs is rajta sajnos mit. Mikor megnéztem az előzetest, számítottam erre a minőségre, de nem ennyire rosszra azért. Arra gondoltam, hogy azért Naomi Watts mégsem ok nélkül vállalta el a filmet. Csak van benne valami, ami miatt igent mondott rá: egy remek story, jó karakterek, 1-1váratlan fordulat, vagy éppen a hangulat miatt… Aztán rájöttem, hogy a filmben ezek egyike sincs meg. A végértékeléshez közeledve, álljon itt egy jótanács: meg ne nézd ezt a filmet!

Mert egyszerűen hiába lenne az alapötletben némi potenciál, ha az lépten-nyomon elvérzik. Pedig nem voltak túlzottan magas elvárásaim… Hiába van Naomi Wattsnak egy-kettő jobb jelenete, ha még ő is csak alulról súrolja a középszert. És hogy ezek után kinek tudom ajánlani? Azoknak például kifejezetten, akik másfél órányi szunya kedvéért látogatják a filmszínházakat, bár azok alvásnak nem éppen olcsó helyek. Rossz a történet, rosszak a karakterek, rosszak a fordulatok. Ja, és azt már mondtam, hogy maga a film is bűnrossz?

 

 

Pozitívumok:

 

-néha Naomi Watts

 

Negatívumok:

 

-pocsék story

-pocsék karakterek

-pocsék fordulatok

 

 

 

 

Értékelés:30% 

 

 

 

 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar feliratos tartalmak! - SKAM    *****    Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Nagyon kedvezõ asztrológiai megrendelés! Születési horoszkóp+3éves elõrejelzés+konzultáció,csak 3000 Ft. Kattints várlak    *****    Ajándékozz kézmûves terméket Marilona Ékszerekbõl. Biztosan találsz megfelelõt, Valetin, esküvõ, szüli és névnapokra.    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, haul, blogtippek)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBEAUTYSALON - A szépség és egészségteremékek, amiket használok, és kedvezményesek. - MYBEAUTYSALON    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBOOKCLUB - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - MYBOOKCLUB    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan! Debrecen, befektetési ingatlanok várnak! Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan!    *****    KÖNYVCLUB - VÁSÁRLÁS, OLVASÁS, AJÁNLÁS, KRITIKA - KÖNYVCLUB