A Kritikairoda
13 óra: Bengázi titkos katonái

13 óra: Bengázi titkos katonái kritika

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SPOILERMENTES 

 

 

 

Felteszem, hogy mindenki látott már igaz történeten alapuló háborús filmet, valószínűleg a legtöbben nem is egyet. Számos ilyet lehetne felsorolni a Sólyom végveszélyben-től kezdve a Túlélőn át az Amerikai mesterlövészig. Jelenlegi alanyom nem éppen tekinthető átlagos harctéri filmnek, de ennek ellenére szerintem közéjük sorolhatjuk.

A Michael Bay által rendezett filmet eredetileg hazánkban is be akarták mutatni. Igaz, hogy feliratosan, de készült hozzá hivatalos előzetes, valamint poszter is. Végül azonban a február 18-ra tervezett itthoni bemutatóból semmi sem lett, és ezt is csak pár héttel előtte közölték.

Lehet, hogy ebben közrejátszott az is, hogy a film csak közepes bevételi eredményeket ért el az USA-ban, ami talán úgymond elijeszthette a magyar forgalmazót. Nos, a valós okot valószínűleg úgysem fogjuk soha megtudni, azonban nemrég bemutatta a filmet az HBO, és még szinkront is készítettek hozzá. Lássuk hát, hogy miről maradtunk le a moziban!

Mint már az elején említettem, szintén egy valós eseményeken alapuló történetről van szó, ami nem is kifejezetten régen, 2012-ben történt meg. Ha valaki volt olyan okos, hogy nem találta volna ki: Bengáziban járunk. A főszerepben 6 exkatona látható, akik jelenleg szerződéses biztonsági emberek a CIA titkos létesítményében. 2012 szeptember 11-én fegyveresek támadják meg a létesítményt, a céljuk pedig az amerikai nagykövet likvidálása. Ekkor minden rosszra fordult, és csak ennek a 6 hősnek volt bátorsága ahhoz, hogy félelmet nem ismerve szembeszálljon a jelentős túlerővel rendelkező ellenségekkel. A helyzet az, hogy valószínűsíthető, hogy nem mindenki ismeri a történet véget, így azt most nem akarom részletezni.

Lehet, hogy sokan félhettek attól, hogy mit kezd ezzel a témával Michael Bay, talán nem is alaptalanul. Tény, hogy a rendező munkája eléggé megosztja mind a nézők, mind a kritikusok véleményét. A Transformers filmek nekem túlzottan nem jöttek be, a jelenleg 2 résznél tartó Tini Nindsza Teknőcök film pedig számomra már végképp kínos volt.

Ellenben például az itthon is látható Fekete Vitorlák sorozat, valamint még mozifilmek tekintetében A megtisztulás éjszakája trilógia, valamint a Pain and Gain is tetszett, még ha nem is volt túl maradandó darab. Megosztó egy rendező ez az Öböl Misi (ezt muszáj volt), az tény, háborús filmek rendezése terén meg egyértelműen nem rendelkezett még tapasztalattal. Ahhoz képest pedig kifejezetten tisztességes, sőt mi több eléggé jó filmet tett le az asztalra!

Tette ezt úgy, hogy a kicsivel több mint 2 órás játékidő alatt valódi mélységgel és élethűséggel nyúlt a témához. Persze nem mondom én azt, hogy nincsenek benne hibák, mert akadnak. Példának okáért az egész egy kicsit lassan indul be. De legalább ha ez megtörténik, akkor onnantól tényleg nagyon király a filmnek minden egyes perce. Más kérdés, hogy aki nem túlzottan kedveli a rendező urat, annak talán lesznek dolgok, amit nem fognak tetszeni, és szemet fognak szúrni.

Arra gondolok mondjuk, hogy a stílusa azért eléggé tetten érhető, és még az akciójelenetek alatt is elég sokat poénkodnak, meg talán néha, 1-2 pontban vidámabb hangvételűbb lett ez a kelleténél. Hogy ez valóban tényleg annyira kibírhatatlan dolog-e, azt inkább döntse el mindenki maga. Lehet, hogy nem kellett volna, de azért talán együtt lehet élni ezzel a dologgal, főleg azért is, mert más komolyabb hibát és negatívumot nem véltem felfedezni.

Színészi alakítások terén kifejezetten igényes darabról van szó, még úgy is, hogy a főszereplők között most tényleg nem fogunk majd találni Leonardo Di Caprio szintű szupersztárokat. De nehogy bárki is azt higgye, hogy csak a legnagyobbak képesek minőségi játékra, mert itt van ellenpéldaként a Bengázi titkos katonái. Azt azonban észrevettem, hogy a 6 hős között ott van Toby Stephens is. Nem tudom, hogy ez kinek tűnt fel, vagy hogy ki ismeri az úr munkásságát, de gyanítom, hogy nem túlzottan sokan. Pedig ő a fentebb is említett Fekete Vitorlák című kalózos történelmi sorozatnak a főszereplője, Flint kapitányt alakítja. (Nálunk a Paramounton látható a sori. Itthon még csak kevesebben ismerik, de külföldön már elég nagy kultusza van. Én csak ajánlani tudom a „kalózos Trónok Harcát”.)

De visszatérve a filmre, egyébként nem egy gyerekeknek szánt darabról van szó. Háborús alkotáshoz mérten eléggé sok benne az erőszak, az pedig csak még súlyosabbá teszi a helyzetet, hogy ez az eset a valóságban is megtörtént, alig pár éve. Nálunk a moziban (valószínűleg) 16-os körrel ment volna, a TV-ben pedig 18-ast kapott. Személy szerint az előbbivel jobban egyet értek, de attól még tény, hogy nem tekinthetjük a filmet a délelőtti matiné részének.

Szóval nem kizárt, hogy sokan féltek attól, hogy a végeredmény majd rossz lesz, de hála égnek nem lett az, sőt kifejezetten pozitív meglepetés lett nekem. Nagyon örülök neki, hogy Bay itt azért annyira nem vitte túlzásba a dolgokat: nem örültem volna neki, ha egy Transfromershez hasonló „látványosan-robbanásosan giccses parádét” láttam volna, mert az igaz hősök annál sokkal többet érdemelnek. Még szerencse, hogy meg is kapták azt.

Szóval összességében el kell mondanom, hogy kifejezetten csak azoknak nem tudom ajánlani akik nagyon nem bírják a Bayes stílust, valamint kifejezetten taszítja őket a háborús téma. Mindenki másnak viszont ajánlott alkotás lett a Bengázi titkos katonái: hisz izgalmas lett, és a mondanivalót is sikeresen át tudta adni. Ha olyan témabeli műveken nőttél fel, mint a Sólyom végveszélyben vagy éppen az Elit alakulat sorozat, akkor ez a film neked kihagyhatatlan program. Mindenki másnak meg erősen ajánlott. 

 

 

Pozitívumok:

 

-jól dolgozza fel az igaz történetet

-kifejezetten izgalmas

-mondanivalója is van

-remek színészi alakítások

 

Negatívumok:

 

-talán nem fog tetszeni a Bay-stílus

-kicsit lassacskán indul

 

 

 

Értékelés:70%

 

 

 

 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar feliratos tartalmak! - SKAM    *****    Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Nagyon kedvezõ asztrológiai megrendelés! Születési horoszkóp+3éves elõrejelzés+konzultáció,csak 3000 Ft. Kattints várlak    *****    Ajándékozz kézmûves terméket Marilona Ékszerekbõl. Biztosan találsz megfelelõt, Valetin, esküvõ, szüli és névnapokra.    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, haul, blogtippek)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBEAUTYSALON - A szépség és egészségteremékek, amiket használok, és kedvezményesek. - MYBEAUTYSALON    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBOOKCLUB - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - MYBOOKCLUB    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan! Debrecen, befektetési ingatlanok várnak! Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan!    *****    KÖNYVCLUB - VÁSÁRLÁS, OLVASÁS, AJÁNLÁS, KRITIKA - KÖNYVCLUB