A Kritikairoda
Amikor kialszik a fény

Amikor kialszik a fény kritika

 

 

 

 

 

 

 

SPOILERMENTES

 

 

 

David F.Sandberg 2013-ban rendezte meg a Lights out című, 3 perces(!) rövidfilmet. A kritikusoknak és a nézőknek is bejött ez a kis rövid szösszenet. Később kiderült, hogy a rendező lehetőséget kap, hogy egy normális játékidejű filmet készítsen eredeti ötletéből. A legtöbben rendkívül elégedettek voltak az első előzetes után. Az nekem is egyértelmű volt, hogy nem egy tucathorror lesz, azt azonban még nem tudtam megállapítani, hogy a gyakorlatban mennyire fog működni.

Ne feledjük, hogy sok horrornak volt elég korrekt trailere, hogy utána a kész termék már csak annak felhigított és unalmas változata legyen. Sajnos a horror itthon gyakran elkerüli a mozikat (lásd csak idén a Green Roomot és a Witchet), de az Amikor kialszik a fény nálunk is látható a filmszínházak legtöbbjében.

Aztán azt is hallottam, hogy producerként James Wan, az egyik kedvencem is közreműködik. Ezek után már nem volt kétségem a felől, hogy ezt meg kell néznem. (Főleg, mert eddig idén nyáron kevés igazán jó film jött ki, talán több volt a csalódás.)

Szerencsére sikerült nagyvásznon megnéznem, és egész sok néző volt (50-60), és ha ez a tendencia folytatódik, akkor talán több hasonló műfajú filmet is műsorra tűznek nálunk. Ahogy arra az előzetes után számítani is lehetett, itt, a többi horrorral ellentétben, a cselekmény is hangsúlyosabb szerepet kap, és nem csak vázként működik, ami megágyazna a tucatnyi jumpscarenek. (Hallod ezt, Insidious 3?)

Minden egy gyárban kezdődik, ahol az ügyeletes rém nem húzza az időt, és már a legelején elkapja első áldozatát. A nevelőfater azonban még csak a kezdet volt, mert a rondaságnak az egész családdal terve van. Az anya múltja kérdésekkel teli, és jelenleg is antidepresszánsokon él, és nem nevezhető túl beszámíthatónak. Egy este Martint, a fiát is meglátogatja a különös lény.

Itt jön be a képbe a fiú testvére, Rebecca, akihez az eset után menekül. Természetesen a testvéreknek együtt már több eszük van, és nekiállnak kideríteni, hogy ki lehet a kísértet, aki csak akkor bukkanik fel, mikor kialszanak a fények. A kutatás során a múltba ásnak, ahol megdöbbentő titkokra derül fény, és hamarosan az is kiderül, hogy a különös kísértet miért éppen ezt a családot vette célba.

Igazából csak egy baj van a filmmel, amit könnyen el lehetett volna kerülni, de ez mégsem sikerült. Hát persze, hogy a játékidőről beszélek. A stáblistával együtt 81 perce rúgó hossz bizony nem épp a legjobb választás volt. Biztos az volt a cél, hogy be tudják mutatni még a nyári uborkaszezonban, de talán megérte volna várni egy kicsit. Tudom én, hogy a legtöbb horror nem éppen szokott hosszúra nyúlni, de ellenpéldaként itt van a Démonok között 2, melynek premierje nem is rég volt. Valahol a kettő között kéne lennie a játékidőnek, mondjuk úgy 100-110 perc körül.

Mert simán néztem volna még, személy szerint. Kellett volna még legalább 20-30 perc, és akkor itt lenne nekünk az év egyik, ha nem a legjobb horrorja. Simán fordíthatták volna például a karakterek jellemének jobb kidolgozására, vagy jobban is ismertethették volna a rém múltját, mondjuk. Ha ezt megtették volna, akkor szerintem a film egy kicsivel még a Démonok között folytatásánál is jobb lehetett volna. Így viszont nem lett jobb, de véleményem szerint csak egy kicsit marad el attól.

Mert egyébként úgy kell elképzelni, hogy ezt kivéve, minden, de tényleg minden rendben van a filmmel. A karakterek érdekesek, és a játékidőt nézve összetettek, bár igaz, hogy pár extra percben még jobban kidolgozhatták volna őket. A színészek játéka engem teljes egészében meglepett, mert meglepetésre kiválóan hozzák a szerepüket, és nem válnak unalmas másodrangbeli karakterekké. Teresa Palmer (Eleven testek) mondhatni a mozi főszereplője, és meglepően nagy tehetségről és leleményességről tesz tanúbizonyságot. Gabriel Bateman a kisfiú szerepében szintén ügyesen alakít, neki is lehet még nagy karrierje. Azt mondom, hogy ha sablonos történet lett volna (de nem lett az), kettejük játéka akkor is elvitte volna a hátán az egészet.

Aztán ott van még a lány barátja is, aki a mókamester karakterét kapta, aki sorban gyártja a poénokat. Szerintem kellett ő is a történetbe. Elég jól oldotta a felgyülemlett feszültséget, valamint párszor elég ötletesen járt túl a rém eszén. Ha már a rémnél tartunk, akkor azt is le kell szögezni, hogy meglehetősen eredeti és ötletes lett. Az, hogy csak sötétben bukkanik fel, nem jelenti azt, hogy ne lenne veszélyes ellenfél, sőt. Azt sem érdemes elfelejteni, hogy bármikor lehet sötétség.

Ez pedig a legijesztőbb az egészben: csak sötétben tud támadni, de ennek ellenére szinte érezhető, hogy mindig jelen van. Azonban mindent összevetve nem lehet azt mondani, hogy rosszat fogunk álmodni. (Aki mégis ezt állítja, az vagy nem látott még egy ilyen filmet sem, vagy az ajánlott korhatár felét sem töltötte be még.)

Persze azért van benn paráztatás, meg ijesztegetés. A kedvenc jelenetem, amikor Rebecca egyedül marad a szobában, valamint a trailerben már sajnos előre lelőtt piros fényes rész. Amikor fény derül a gonosz múltjára, az még úgy is borzasztó, hogy nem látunk semmit belőle. Okos módon ezt inkább a nézők képzeletére bízták. A lezárás váratlan és meglepő, ugyanakkor kicsit a hatásvadász vonalat erősíti, szerintem. (Legalább az ördögűzést most megúsztuk.) Mindent egybevetve kifejezetten elégedett vagyok, a film kellemes meglepetést adott.

Emlékezzünk csak, hogy milyen rossz horrorokat kaptunk, ha csak bő egy évig is nézünk vissza. Hatalmas csalódásként éltem meg az Insidious 3-at, a Krampuszt, a legjobban viszont az idei a Fiú szerencsétlenkedése dühített. Ezek után öröm látni, hogy ebben a műfajban még bőven lehet jó alkotásokat véghez vinni. Nem lesz az év horrorja, de idén a legjobb 10-be, szerencse esetén még a legjobb 5-be is beférhet.

 Kár, hogy ilyen rövid, mert ehhez minőségi paráztatás, remek színészek és karakterek, valamint eredeti és ijesztő szellem is társul. Ezért pedig még a furcsa lezárást is megbocsájtjuk. A nyári szezonban sorra jönnek a félig-meddig csalódást keltő művek (Tarzan legendája, Függetlenség napja 2, stb…), itt van végre egy, mely nem ad kevesebbet, mint amennyit ígért. A műfaj minden kedvelőjének remek szórakozást nyújthat.

 

 

Pozitívumok:

 

-karakterek

-színészek

-váratlan fordulatok

-ijesztő, de nem eltúlzott

 

 

Negatívumok:

 

-rövid, nagyon rövid

-furcsa lezárás

 

 

 

Értékelés:75%

 

 

 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar feliratos tartalmak! - SKAM    *****    Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Nagyon kedvezõ asztrológiai megrendelés! Születési horoszkóp+3éves elõrejelzés+konzultáció,csak 3000 Ft. Kattints várlak    *****    Ajándékozz kézmûves terméket Marilona Ékszerekbõl. Biztosan találsz megfelelõt, Valetin, esküvõ, szüli és névnapokra.    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, haul, blogtippek)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBEAUTYSALON - A szépség és egészségteremékek, amiket használok, és kedvezményesek. - MYBEAUTYSALON    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBOOKCLUB - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - MYBOOKCLUB    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan! Debrecen, befektetési ingatlanok várnak! Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan!    *****    KÖNYVCLUB - VÁSÁRLÁS, OLVASÁS, AJÁNLÁS, KRITIKA - KÖNYVCLUB