A Kritikairoda
A fantasztikus négyes(2015)

A fantasztikus négyes (2015) kritika

 

 

 

 

SPOILERMENTES

 

 

Az eredeti Fantasztikus négyes film 2005-ben jött ki, és elég sikeresnek bizonyult. Nem volt benne semmi forradalmi, a középszertől is csak a karakterek mentették meg, de az biztos, hogy tetszetősebb volt ennél a…valaminél. Anno olyan remek színészek is szerepet kaptak, mint például Chris Evans, akit azóta már csak Amerika Kapitányként ismerünk. Mint ahogy legutóbbi kritikámban, amiben az Emlékmás 2012-es változatát értékeltem, elmondtam, hogy a legtöbb esetben semmi értelme egy remakenak. Túlzottan azzal a filmmel sem voltam megelégedve, de így utólag belegondolva ehhez képeset még ott is jól szórakoztam.

Sőt, az Emlékmás a Fantasztikus négyeshez képest egy valódi remekmű… De hogy ne csak és kizárólag negatívot mondjak, kezdem a történettel. Ugyanis az nem a kifejezetten rossz fajta, de közel sem rózsás a helyzet: nagyon el van kapkodva.

Aki ismeri az eredeti változat történéseit, az nagyjából arra számítson, csak sokkal rosszabb megvalósításban. (Pedig a 2005-ös verzió sem volt éppen tökéletes: én 60 százalékra értékelném.) A story négy fiatal körül bonyolódik, akik kísérletezéssel töltik az idejüket. Az egyik új projektjük középpontjában egy távoli univerzumba való eljutás. Egy kis kutatás után megtudják, hogy el lehet jutni abba a másik univerzumba. Egy kis pia meg is teszi a hatását, és hirtelen ötlettől vezérelve átlépnek az ismeretlen bolygóra, de azzal nem számoltak, hogy nehézségeket fog okozni a hazajutás.

Nagy kínok árán jutnak vissza, de addigra már mindannyian új képességekkel rendelkeznek. A támogatójuk, Victor von Doom ott marad, és mindenki halottnak hiszi. Persze ilyenkor már mindenki tudja, hogy nagyon is él, és ennél nagyobb csattanókra és fordulatokra fölösleges is számítani. Van itt minden, mi érdekes lehetne (holott közel sem az): van, aki lángba borul, vagy megnyúlnak a végtagjai, másikuk pedig láthatatlanná tud válni. A személyes kedvencem pedig maga a Lény, akinek bőre jelentős változásokon megy keresztül.

Szinte ő az egyetlen szereplő a filmben, akit nem rontottak el. Gondoljunk bele, lehetne még rosszabb is a helyzet, ha még az ő megjelenését sem tudják normálisan megoldani. A főtudós, Reed Richards egy kicsit fura most, de közel sem a legrosszabb ebben a csapatban: egyszerűen csak soha az életben nem tudtam volna a képregények alapján így elképzelni a karakterét.

Túlságosan zöldfülű, az eredeti verzióban jobban tetszett idősebben és komolyabban. Más kérdés, hogy a képességeit alig látjuk az egész filmben, ejnye. A négyes egyetlen női tagja, Sue a tipikus „se nem rossz, se nem jó” esete. Képességét látványosan oldották meg, kár hogy ezt gyakorlatilag érdemben alig öt percig láthatjuk majd. Sajnos nagyon a szürke kisegér látszatát kelti, egy kicsit jobban kellett volna hangolnia a szerepre. Akkor lássuk azt, akivel a legkevésbé vagyok megelégedve, természetesen a jó öreg Fáklyáról van szó.

Ki is volt ő az eredeti filmben és a képregényekben? Egy szőke nőcsábász, aki a stílusáról volt megismerhető, egy kicsit antihősös tulajdonságokkal. A rég filmben ő volt a kedvencem, Chris Evans alakítása volt ott a legjobb mindenkié közül. Ehhez képest mit kapunk most?

Egy néger csávót, aki az autóversenyek függője(de mondhatni, hogy nem műveli azt halálos iramban), és alapból úgy néz ki, mint aki mindjárt elbóbiskol az unalomtól. A képessége fele olyan látványos, mint tíz éve volt. Akkor még azt is bemutatták, ahogy a levegőben repked, de most még ezt sem csodálhatjuk meg. Ami azt illeti, helyszínek szempontjából sem vagyunk elkényeztetve. Pár unalmas kutatólabor, egy poros katonai bázis, meg a már említett másik dimenzió.

Ez legalább jól meg van csinálva, az egyetlen elem a filmben, amit még elég látványosnak is tekinthetünk. Kár, hogy alig láthatjuk, de legalább a végső csatára itt kerül sor. Természetesen sablonos módon érvényesül a „négyen összefogunk a főgenya ellen” taktika. Ami még egyedül tetszett, az az eredetinél cseppet komolyabb hangvétel.

Dr.Doom ámokfutása közben még véres jelenetnek is szemtanúja lehetünk, ami ritka egy képregényfilmben. Egyébként Doom, a gonosz az eredeti filmben jobban tetszett, ott sokkal menőbb volt maszkostul, míg itt leginkább egy csövesre tudott emlékeztetni. Az itthon kapott 16-os besorolást így sem tudom megérteni, főleg hogy hazánkban kapta a legmagasabb kört, holott ezt semmi sem indokolja. Megpróbáltak még egy kis drámai vonalat is belenyomni a cselekménybe, de ez nem igazán működik, még a sok jelenet ellenére sem, amely a múltat mutatja be részletesebben.

Ami viszont a legnagyobb indok a film ellen, az az, hogy a játékidő háromnegyedében látunk egy prológust, majd a maradék időben egy rossz és összecsapott epilógust. Olyan, mintha az egésznek nem is lenne közepe, ami nem éppen egy ésszerű dolog. Csodálkozik ezek után még valaki, hogy egy kis idő elteltével maga a rendező is leszólta a saját „remekművét”?

Az egészről érződik, hogy a Fox csak azért készítette el a filmet, hogy a jogok náluk maradjanak, és ne kerüljenek vissza a Marvelhez. Pedig ők ebben a témában készítettek volna egy remek kis mozit, mondom ezt kétségek nélkül. Sajnos nagyon nem vagyok megelégedve, a Fox ennél jobbat szokott alkotni.

Gondoljunk csak az X-Men sorozatra, vagy éppen a bravúrosan remek Deadpoolra. Vajon itt hogy gurulhatott el ennyire a gyógyszer? Igaz, hogy a komorabb hangvétel jót tett, de ezen felül semmi miatt nem tudom ajánlani, senkinek sem: a színészek szomorúan átlagosak, vagy olyanok sem.(Rád szegezem figyelő tekintetem, kedves Fáklya)

Fordulatok nincsenek, ami meg mégis, azt egy öt éves is jobban kiszagolja, mint profi kutya a gombát. A filmet mindenki utálta, de ez nem is csoda: unalmas, nincs neki szíve, meg sem próbálja megszerettetni magát, és ez nagy hiba. Ha valaki meg akarja ismerni a négyes történetét, az nézze meg a régebbi filmet, vagy maradjon a képregénynél. A kettő közül akármelyik mellett is teszi le valaki a voksát, sokkal jobban jár, mint ezzel a trágyával, amely maximum az Arany málnáért versenyezhet.

 

Pozitívumok:

 

-komorabb hangulat

-Lény továbbra is jól megalkotott

 

 

Negatívumok:

 

-pocsék forgatókönyv

-ez a Fáklya mégis mire volt jó?

-sablonos, kiismerhető fordulatok

-Dr.Doom buta főellenfél

-unalmas helyszínek

 

 

Értékelés: 40% 

 

 

 

 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar feliratos tartalmak! - SKAM    *****    Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Nagyon kedvezõ asztrológiai megrendelés! Születési horoszkóp+3éves elõrejelzés+konzultáció,csak 3000 Ft. Kattints várlak    *****    Ajándékozz kézmûves terméket Marilona Ékszerekbõl. Biztosan találsz megfelelõt, Valetin, esküvõ, szüli és névnapokra.    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, haul, blogtippek)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBEAUTYSALON - A szépség és egészségteremékek, amiket használok, és kedvezményesek. - MYBEAUTYSALON    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBOOKCLUB - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - MYBOOKCLUB    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan! Debrecen, befektetési ingatlanok várnak! Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan!    *****    KÖNYVCLUB - VÁSÁRLÁS, OLVASÁS, AJÁNLÁS, KRITIKA - KÖNYVCLUB