A Kritikairoda
Az ajándék

Az ajándék kritika

 

 

 

 

 

SPOILERMENTES

 

 

Az ajándék (The Gift) egy amerikai thriller-dráma, melyet 2015-ben mutattak be, Joel Edgerton rendezésében. Amikor kijött az első előzetes, és elolvastam a leírását, számítottam arra, hogy minőségi lesz a végtermék, de hogy ennyire, azt nem. A trailer megnézése után tudtam, hogy ezt nekem mindenképp meg kell néznem, mert kedvelem ezt a műfajt. És hogy mi volt az benne, ami kiemelkedő a kategóriájában, ami miatt annyira tetszett már az előzetes is? Az, hogy éreztem, ez egy olyan film lesz, melyben sorra lesznek fordulatok, nem fog ellaposodni.

Másodszor, hogy egy thriller, szellemek/démonok/kísértetek/zombik/az ágyad alatt élő szörny/poltergeist nélkül. Vagyis, röviden összefoglalva, hiába van thrillerről szó, ennek ellenére nincs benne misztikusabb szál. Nem azt mondom, én szeretem a misztikus műfajt, ott van rá példának, hogy az Odaát/Supernatural a kedvenc sorozataim egyike, de akkor is, ma már minden második thriller természetfeletti jelentekkel operál. Na, itt ilyenről szó sincs, olyan film ez, aminek cselekménye akár két utcára innen is megtörténhetett volna.

De akkor most tudjuk is le röviden az alapszituációt, hogy utána bővebben is le tudjam írni a véleményemet. Szóval van egy pár, Simon és Robyn. Eléggé sínen van az életük, van ház, boldogság minden mennyiségben, meg talán pénzből is akad. De persze mindig ilyenkor jönnek a bonyodalmak, ahogy most is. Egy napon ugyanis összetalálkoznak a férj régi ismerősével, Gordóval. Rövid beszélgetés után kiderül, hogy ők ketten osztálytársak voltak a középiskolában.

A férj már ekkor sem örül a találkozásnak, bár a párja kedves fickónak tartja a kissé szórakozott férfit. Ezután egyre többet keresi őket fel, már szinte túl gyakran is. Ha nem találja otthon őket, akkor mindig egy kis ajándékot hagy ott nekik, és Simon egyre inkább kétségbeesett lesz, míg egy napon közli vele, hogy többet ne látogassa meg őket. Ekkor Gordo közli velük, hogy ő el akarta felejteni a múltat, de ha így, akkor legyen így. És ezután már nyugodtan mondhatjuk, hogy elszabadul a pokol.

Így leírva ez most sablonosnak hangozhat, nem is kicsit, de az igazság ennél árnyaltabb. Igen, valamely szinten tartalmaz kliséket is, de ez annyi, amennyi az alapsztorival jár, és semmivel sem több, szóval simán meg lehet neki bocsájtani. Az igazság az, hogy sorra láthatják a nézők a fordulatokat, tényleg ügyesen lett összerakva az egész. Olyan titkok derülnek ki, amelyekre szerintem senki sem számíthatott, és ez a film egyik legnagyobb erőssége, véleményem szerint.

Mármint az, hogy a játékidő bármelyik pillanatában képes meglepni, sokkolni a nagyérdeműt. Persze ezt a sokkolást nem túl ijesztő módon teszi, erőszak, vér nincs is igazán benne, horrorisztikus jelenetek meg pláne nem. Valamiért tettek bele egy jumpscaret, bár nem igazán értem, mire is volt ez jó. A zuhanyzós jelenetre gondolok, páran meg is ijedtek a moziban, de igazán nem történik semmi komoly, az egészet csak álmodja az adott személy. Ez nem kellett volna vele, már csak azért sem, mert sehol sem horrorként hivatkoznak a filmre, és nem is az.

Persze engem annyira nem zavart, és aminek lehet örülni, az az, hogy ezt leszámítva nem is tudok semmi negatívumot felróni ellene. Én próbáltam úgy nézni a filmet, hogy a jó és a kevésbé jó dolgokat egyszerre észrevegyem, de akárhogy is kerestem, nagyon gyalázatos dolgot nem is találtam benne, jár ezért a dicséret.

 

Egyébként a film itthon 16-os körrel ment, de nem biztos, hogy ez kell rá, mert vérengzés, meg hasonszőrű dolgok nincsenek benne, inkább csak a témája miatt kaphatta ezt a karikát. Ennek ellenére szerintem a kifejezetten gyenge idegzetűek is nyugodtan nézzék meg, ettől a mozitól nem fognak felriadni az éjszaka közepén.

Ami a színészeket illeti, nincs egy teljesen fanolt világhírű emberke sem, de mindegyikük jó képességű, nagyon is jól játsszák a szerepüket. Először megemlíthetem Jason Batemant (Simon), aki jól játssza a kétségbeesett, sötét titkot őrző férj szerepét, jól tudott azonosulni a karakterével, de hát már ismerjük őt a Förtelmes főnökök óta. A feleséget alakító Rebecca Hall szintén jó a szerepére, nem marad alul a többiekkel szemben. A hölgy ugyan nem arról híres, hogy általában a főszerepet kapja, de ez ne zavarjon össze senkit, olyan remek alkotásokban tűnt már fel mellékszereplőként hosszabb-rövidebb időre, mint a Vasember, vagy épp ott van a Tolvajok városa, amiről már lehet olvasni a honlapomon.

Végezetül megemlítem Joel Edgertont. Aki nagyon, már-már túlságosan is figyelmesen olvasta ez a kritikát, az már rájöhetett, hogy bizony ő a rendező úr. Így van, egyszerre volt director és Gordo megszemélyesítője, szóval biztos sok munkája volt a filmmel. Magánál jobb embert a bosszúálló karakterére nem is találhatott volna, de ott van a többi filmszerepe is, ami miatt már lehet bizakodni. Az elmúlt pár évben is voltak remek szerepei, mint például a még egészen új Fekete mise, vagy éppen az Exodus. Szóval ebből már láthatjuk, hogy a színészeken nem múlhatott a dolog, nagyon jól teljesített mindegyikük. Amiről még írnom kell, az a film végén lévő utolsó, nagy fordulat, mely egy ajándék formájában érkezik. Ennél többet jó szívvel most nem árulnék el, de nagyon stílusos lesz a bosszú, ezt elárulom.

Gordo nem gyilkosságban, ölésben utazik, ő ennél sokkal kreatívabb dolgokkal vesz revansot, zseniális az egész történet. A vége egyébként kétértelmű lehet, minden néző döntse el szerinte mi történhetett. Egyvalami biztos, Simonnak adva van a szevedés és a gyötrődés az egész jövőjében. Tehát én nagyon szerettem a filmet, de ezzel nem voltam egyedül, elég sikeres lett, annak ellenére is, hogy ez egyértelműen nem egy akciómozi. Aki szereti a kicsit oldschool, ténylegesen durva fordulatokkal rendelkező thrillereket, az mindenáron nézze meg, mert tetszeni fog neki. És mivel már bőven elmúlt 2015, így gondolkodás nélkül jelenthetem ki, hogy meg is van nálam a tavalyi év legjobb thriller kategóriájának győztese.

 

Pozitívumok:

 

-story

-sok fordulat

-végig fenntartott feszültség

-a lezárás

 

Negatívumok:

 

-a jumpscare

 

 

Értékelés: 80%

 

 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar feliratos tartalmak! - SKAM    *****    Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Nagyon kedvezõ asztrológiai megrendelés! Születési horoszkóp+3éves elõrejelzés+konzultáció,csak 3000 Ft. Kattints várlak    *****    Ajándékozz kézmûves terméket Marilona Ékszerekbõl. Biztosan találsz megfelelõt, Valetin, esküvõ, szüli és névnapokra.    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, haul, blogtippek)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBEAUTYSALON - A szépség és egészségteremékek, amiket használok, és kedvezményesek. - MYBEAUTYSALON    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBOOKCLUB - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - MYBOOKCLUB    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan! Debrecen, befektetési ingatlanok várnak! Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan!    *****    KÖNYVCLUB - VÁSÁRLÁS, OLVASÁS, AJÁNLÁS, KRITIKA - KÖNYVCLUB