A tégla kritika

SPOILERMENTES

A tégla Martin Scorsese rendezésében készült amerikai film, mely a kínaiak által készített „Szigorúan piszkos ügyek” című mozijának újrafeldolgozása, csak éppen sokkal nagyobb nevekkel.Idén már 10 éves lesz, így elmondhatjuk, hogy egy igazi klasszikusról van szó. Ezt nem csak az én dícsérő szavaim fogják majd alátámasztani, hanem a megnyert 4 Oscar díj is. Ha valaki megnézi, hogy milyen remek színészek vállaltak nagyobb vagy kisebb szerepet benne, már az alapján látszik, hogy ezt nem kéne kihagynia senkinek.

Ott van mindjárt a főszerepben Leonardo Di Caprio, akit úgyis ismer mindenki, nekem személy szerint az egyik legnagyobb kedvencem, rossz filmben még nem vállalt szerepet, és sok évnyi várakozás után most végre az Oscar is meglett neki. Matt Damon pedig szintén a szakma élmezőnyében foglal helyet, olyan remek címek fűződnek a nevéhez, mint a Bourne filmek, vagy éppen a legutóbbi nagy dobása, a Marsi(nem, nem vagyok hajlandó az alaposan elszúrt magyar címét használni, úgyis tudja mindenki, melyik alkotásról van szó).

De itt van még Jack Nicholson, vagy Mark Wahlberg, aki az utóbbi időben a Ted filmekben dolgoztatta meg a rekeszizmainkat. Micsoda remek szereposztás, idejét sem tudom, hogy mikor dolgozott össze ilyen sok nagy név egy ennyire fantasztikus filmben. Mint már említettem, egy igazi klasszikusról van szó, szerintem ez tipikusan azok egyike, melyet minden embernek legalább egyszer meg kell néznie, mert felejthetetlen élményről van szó. De akkor lássuk azt, hogy milyen történések várják azt, aki úgy dönt, hogy megnézi.

Egy igazi gengsztertörténetnek lehetnek szemtanúi a nézők, méghozzá annak legjobb fajtájával. Ez nem jelenti azt, hogy egy átlagos maffiózós story bontakozik ki, de nem ám. Az egészet megcsavarják egy dupla beépüléssel. Lehet, hogy ez most egy kicsit furcsán hangzik, de így van, és kiválóan működik a gyakorlatban is. Itt senki sem fekete vagy fehér, és én ezt nagyon helyesnek találom, jó, ha egy kicsit csavarják a cselekményt.

A történéseknek Boston városa ad otthont, látszik, hogy a városban tényleg erős volt a maffia hatása, számos ilyen történetet forgattak már le itt. Meg említhetném a jó öreg Whitey Bulger igaz történetét is. Ott van először a jófiú, Billy (Di Caprio), aki a rendőrség tagja, és azt a nem éppen egyszerű feladatot kapja, hogy férkőzzön a helyi, nagy hatalmú maffiafőnök bizalmába.

Ez persze nem lesz egy könnyű feladat, hisz azért mégiscsak az alvilág legfelsőbb köréről beszélünk. Hasonlóan nehéz feladatot kap a másik főszereplő is. Colin (Damon) a maffia tagja, de a rendőrségre kell mennie, hogy közéjük állva rájöjjön az összes titkukra. Mindkettőjüknek alaposan feladták tehát a leckét, de alapvetően ők olyan karakterek, akik mindent megtesznek azért, hogy véghez vigyék azt, amivel megbízták őket.

A múltjuk nem mentes a sötét foltoktól, de ez csak még inkább arra ösztönzi őket, hogy ne adják fel. És ha ilyen eltökélt emberek összecsapnak, ott kő nem marad kövön. Persze az elején még nem sejtik, hogy itt is, ott is tégla van, de szép fokozatosan kezdenek rájönni, hogy valaki nem az, akinek mondja magát. Az egész játékidő alatt szép számmal hullanak az emberek, mocskos árulók lepleződnek le, tényleg viszonylag hitelesen mutatja be, hogy milyen a rendőröknél, illetve az alvilágban az élet. Bebizonyosodik, hogy a rendőrség sem egy szent szervezet, sőt, sokkal közelebb áll az ellenkezőjéhez.

Az elején, amikor a tégla először jelentkezik hozzájuk, a beszélgetés során mindenki teljesen kutyának nézi, nem veszik emberszámba. Ez annak köszönhető, hogy a rokonai, elődei között nagy számban előfordulnak olyan alakok, akiknek nem éppen a tiszta élet jutott. Igaz, hogy őt magát is eléggé gonosz, aljas dolog vezérli, de ők erről mit sem tudnak, és már szégyen, ahogy beszélnek vele. De a jó beszivárgó inkább nem teszi ezt szóvá, hanem feljebb kúszik a ranglistán. Szép munka, de ellenfele sem tétlenkedik közben, az alvilágban elég nagy szerepe lesz, még ha ehhez az elején be is kell vállalnia pár törött csontot.

Persze a pár mondattal ezelőtt említett sok hulla ellenére sem válik akciófilmmé, aminek nagyon tudok örülni, sokkal több ez mint pár jól leforgatott lövöldözős jelenet. Az egészet belengi egy kis drámai, szomorkás hangulat, de nekem ez nagyon bejött, tényleg nem olyan sablonos dologról van szó, mint ami minden második alkotásban tetten érhető. A vége kifejezetten tetszik, minden megtörtént, csak a szokásos Hollywoodi lezárás nem, és ez miatt nagyon hálás vagyok.

Nem mindig a happy end a nyerő, ugyebár. A végén Di Caprio rájön, hogy ki a tégla a rendőröknél, és persze ezt követően nem ül meg nyugodtan, hanem megpróbál leszámolni vele. Azonban sajnos nem volt szerencséje, és a végén ő marad alul.

A végén nem is éli túl, ami nem egy szokásos lezárás, de legalább volt elég vér a pucájukban ahhoz, hogy ne „amerikaisítsák” el túlságosan. Azonban azt nem bírták ki, hogy valamennyire ne írják át az eredetit. Az ugyanis itt ér véget, de jelenlegi alanyom még ennél tovább megy, lévén a végén azért nehogy a rosszfiú túlélje, ezért őt is lelövik.

Hogy ez kellett-e bele, vagy sem, arról már lehetne vitatkozni. Mindenesetre ennek ellenére sem tudok haragudni a filmre, mert az elsőtől az utolsó percig a képernyőre szegeződött a szemem. Szerintem az sem lehetetlen, hogy sok év múlva olyan nagy kultfilmként hivatkoznak majd rá, mint most sokan a Keresztapára. Igazi sztárparádé, lenyűgöző, meglepő, csavaros történet, olyan remek hangulat, melynek megteremtésére csak kevesen képesek. Nem egyszerűen csak egy nagyon jó film, hanem egy kultfilm, alap, hogy mindenki nézze meg legalább egyszer. De abból az egyszeri nézésből sokaknál többszöri is lesz. Erre pedig eléggé kevesen képesek, öt évente ha egyszer születik egy ilyen kaliberű remekmű.