A Kritikairoda
Titkos ablak

 

 

Titkos ablak kritika

 

 

 

 SPOILERMENTES

 

 
A Titkos ablak egy 2004-ben bemutatott film Johnny Depp főszereplésével, mely Stephen King híres„Titkos ablak, titkos kert” című művét dolgozza fel.
 
A történet szerint Mort Rainey egy híres író, akinek sok kiváló regényt köszönhetünk. Azonban mint minden írónál, úgy most nála is bekövetkezik az, ami a legnagyobb rémálmuk: az alkotói válság.
 
A férfi kutyájával él vidéki házában azóta, hogy rajtakapta a feleségét, hogy megcsalta őt. Nem igazán lép kapcsolatba a külvilággal, leszámítva azt, hogy néha bejár hozzá valaki takarítani. De ez egy nap megváltozik, mikor bekopog hozzá egy furcsa, kalapos ember, aki azt állítja, hogy a férfi ellopta a művét, majd a sajátjaként adta el azt. Természetesen ő erről nem tud semmit, de a dolgok kezdenek egyre inkább eldurvulni. Először a kutyáját ölik meg, de ez még csak a jéghegy csúcsa. Természetesen nekilát annak, hogy kinyomozza, hogy mi történik.
 
 
 
 
Az alapfelállás nem rossz, szeretem az eféle izgalmas, rejtélyekben dús történeteket, bár tény, hogy egy kicsit emlékezteti az egyszeri nézőt egy teljesen átlagos thriller alapfelállására. Sokszor előfordult már, hogy ilyenkor egy szimpla sorozatgyilkosos/pszichopatás végeredmény alakul ki, de itt szerencsére nem ez a helyzet. Hatalmas piros pont jár ezért.
 
Szerencsére azonban innentől kezdve még nagyobb fordulatot vesz az egész. Míg a sablonosabb darabokban fokozatosan áll össze a rejtélyek darabkája egy nagy egésszé, addig itt épp ellenkezőleg, minden egyes fordulattal egyre inkább összezavarják a nagyérdeműt. Nagyon helyes, ebből is látszik legalább, hogy a film megpróbál több lenni annál, mint amit a műfaj nagy átlaga ad.
 
És ez a legtöbbször sikerül is neki. Az egész játékidő alatt lehet érezni egyfajta nyugtalanságot, bizonytalanságot, ahogy a főszereplővel együtt a nézőket is egyre inkább összezavarják. Nagy pozitívum, hogy nem mindig csak a puzzle kirakásáról szól ez a film, a készítőknek volt bátorságuk arra, hogy ilyenkor egy kis szünet gyanánt csempésztek bele egy kis drámát is.
 
És a lényeg az, hogy ez kiválóan működik is. Johnny Depp egyébként kiválóan hozza a teljesen kétségbeesett író karakterét, ez a szerep teljesen illik hozzá. A végén már szinte zseniálisan játssza azt a bizonyos „másik személyt.” A mellékszereplőkre sem lehet panasz, ha nem is Oscar díjas az alakításuk, de a legtöbbjük bőven hozza az elvárt szintet.
 
Most nem akarom az egész cselekményt szóról szóra leírni, de a film végi nagy fordulatnak még mindenképpen szeretnék szánni pár szót. Én személy szerint nem gondoltam arra, hogy a kettős személyiség áll a dologban. Sokkal inkább számítottam arra, hogy egy bosszút állni akaró családtag/ismerős a tettes, éreztem, hogy nem csak egy hirtelen felbukkant őrült az a titokzatos figura. De az teljesen nagy meglepetésként ért, hogy a két személy egy és ugyanaz. Minden gyilkosság, és egyéb tett az ő műve, igazából soha nem volt másik személy, mert az csak a második énje, a „kalapos”.
 
Véleményem szerint ez egy igencsak sokkoló és meglepő fordulat, de még közel sem a legnagyobb. Ami tényleges egy hatalmas sokk, az a mozi legvége. Ugyanis az írót nem tudják lebuktatni, hiába gyanakszik rá a rendőrség, ha nincs bizonyítékuk, akkor nem tehetnek semmit.
 
És igen, így van vége a filmnek, kicsit olyan, mint Hasfelmetsző Jack esete, akit szintén nem tudott soha, senki elkapni. (Ezt a témát járja körbe Johnny Depp egy másik filmje is, amelyet mindenkinek tudok ajánlani, akit csak egy kicsit is érdekel ez az eset. A címe: A pokolból.)
 
Ez a befejezés nekem tetszett, az alapvető igazságtalansága ellenére is. Legalább végre kaptunk egy olyan befejezést, amely kicsit szembeköpi a Hollywoodi aranyszabályokat. Ez egy bátor próbálkozás, többen is nyugodtan követhetnék a példáját. Szóval összességében pozitív a benyomásom.
 
Persze itt is vannak olyan dolgok, melyek nem tetszettek, mint például az, hogy néha tetten érhető egy kis ellaposodás, vagy a túl rövid játékidő, de ezek nagy része felett szemet tudok hunyni. Tehát ezt az alkotást azoknak tudom tiszta szívvel ajánlani, akik szeretik JD filmjeit, valamint az izgalmas thrillerek kedvelőinek, de nekik nagyon.
 
Aki akciófilmet, vagy kifejezetten vérbő ijesztegetést vár, az csalódni fog. Ez tetten érhető a témához képest alacsony PG-13-as besoroláson is.(itthon 16). De ennek ellenére is tudom nézzék meg az előbb említett személyeknek, mert az elmúlt pár évben alig készült pár olyan alkotás a műfajban, ami hozná ezt a szintet. Mint már említettem, a kevésbe brutális szintet képviseli, szóval a gyengébb idegzetűek is nézzék meg. Az apróbb hibái ellenére is felkerült nálam a megtekintésre javasolt thrillerek listájára.
 
 
 

 

Pozitívumok:

 

-JD alakítása

-kiszámíthatatlan story

-hangulatos

-teljesen meglepő befejezés

 

 

Negatívumok:

 

-kissé sablonossá válhat a dráma

-talán rövidebb a kelleténél

 

 

Értékelés: 75%

 

 

Még nincs hozzászólás.
 
Nem akarsz lemaradni semmiről? Nyomj egy kedvelést!

 
Általánosságban

A Kritikairoda még 2016 februárjában indult, eredeti neve azonban még nem ez volt, hanem Critics Office néven találhattak rá a látogatók. Célom a honlap elindításával az volt, hogy én is kivegyem egy kicsit a részemet a filmek világából. 

 Mozis premier kirtikák várhatóak minden héten, ahogy csak időm engedi hogy eljussak a moziba. Értelemszerűen minden moziban futó filmet nem tudok hozni, de ami érdekesebb, azt semmiképpen sem fogom kihagyni.

Természetesen időnként a régebbi, vagy klasszikus filmek sem maradnak ki a tartalomból, sőt különböző toplisták is várhatóak majd. 

 

Kritikus tömeg adatlap: ITT

 
Figyelem!

A honlap 2017 márciusában blogos szerkezetre váltott az egyszerűbb és átláthatóbb működés miatt. Az ezen időpont előtti írások is elérhetőek, a Régi kritikák/tesztek menüpontra kattintva.

 
Továbbiak
 
CSS

CSS Codes
 

AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar feliratos tartalmak! - SKAM    *****    Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Nagyon kedvezõ asztrológiai megrendelés! Születési horoszkóp+3éves elõrejelzés+konzultáció,csak 3000 Ft. Kattints várlak    *****    Ajándékozz kézmûves terméket Marilona Ékszerekbõl. Biztosan találsz megfelelõt, Valetin, esküvõ, szüli és névnapokra.    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, haul, blogtippek)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBEAUTYSALON - A szépség és egészségteremékek, amiket használok, és kedvezményesek. - MYBEAUTYSALON    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBOOKCLUB - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - MYBOOKCLUB    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan! Debrecen, befektetési ingatlanok várnak! Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan!    *****    KÖNYVCLUB - VÁSÁRLÁS, OLVASÁS, AJÁNLÁS, KRITIKA - KÖNYVCLUB